Dániel András magyarországi szerző kuflitörténeteit dolgozta fel a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozata bábszínházi évadjának első bemutató-előadásában a hétvégén.
2015. október 26., 22:312015. október 26., 22:31
A történeteket Rumi László alkalmazta bábszínpadra, az előadás zenéjét pedig Nagy Anikó bábszínész jegyzi. A látványtervet a bemutatón is részt vevő szerző készítette, aki grafikusként is ismert. A játéktér kialakítása és a bábok kivitelezése Rumi Borbála, Zámori Eszter, Szűcs Zsolt munkája. Az Egy kupac kufli című eladásban Nagy Anikó és Nagy Tamás keltik életre a bábokat.
„A szerzőnek eddig három kufli-könyve jelent meg. Ezekből a történetekből választottunk ki néhányat, és elevenítettük meg a bábszínház eszközeivel” – fogalmazott az előadás kapcsán a rendező, aki szerint tulajdonképpen ősbemutatóról van szó, hiszen korábban még nem készült bábszínházi előadás a kuflikról.
„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér, és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hová” – írja a szerző, Dániel András teremtményeiről.
A rendező, Rumi László egyébként a szatmári bábtagozat viszszatérő vendége, legutóbb a többszörös fesztiválszereplő Cseresznyevirág című, japán mesék alapján létrehozott produkciót vitte színre. A mostani előadást az alkotók 4 éves kortól ajánlják, időtartama 45 perc.
Az előadást legközelebb kedd délelőtt láthatják az érdeklődők az Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig két-két alkalommal tűzi műsorra a bábtársulat.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!