2009. december 16., 09:382009. december 16., 09:38
Audrey Niffenegger egyiket sem tette: egy komoly szerelmi csalódás után inkább megírta Az időutazó felesége című regényt, amelyben a csalódás élményét dolgozta fel, és a módszer be is jött. A magánélete ugyan sokat nem javult, de legalább bestseller lett belőle.
A lassan hömpölygő, melankolikus-fantasztikus történet megfilmesítése iránt állítólag Steven Spielberg és David Fincher is érdeklődött, ám végül a Légcsavar című misztikus thriller révén is ismert Robert Schwentke vághatott bele a munkálatokba, hogy aztán végeredményként egy kissé vontatottan haladó, műfajilag a szenvelgő, romantikus lányregény és a klasszikus tudományos-fantasztikus történet határmezsgyéjén billegő alkotás kerüljön a mozikba.
Az alaptörténet amúgy igen ötletes.
Adott egy férfi, Henry DeTamble, aki egy furcsa genetikai anomália folytán néha akaratán kívül időutazásba kezd. Nem kell azonban arra gondolni, hogy néha Julius Caesar környezetében, máskor meg az Enterprise űrhajó fedélzetén találja magát: szigorúan csak a hozzá valamilyen módon kapcsolódó személyek környékén tűnik föl, függetlenül attól, hogy a múltba vagy a jövőbe utazott.
The Time Traveler’s Wife. Amerikai romantikus sci-fi, 2009, 110 perc. Rendezte: Robert Schwentke. Szereplők: Eric Bana, Rachel McAdams, Ron Livingston, Brooklynn Proulx, Alex Ferris. Írta: Audrey Niffenegger regényéből Bruce Joel Rubin. Kép: Florian Ballhaus. Zene: Mychael Danna. Értékelés az 1–10-es skálán: 5 |
Az időugrás amúgy kényelmetlen, mivel akaratától teljesen függetlenül következik be, zömmel stresszhelyzetekben, ráadásul semmilyen tárgyat nem vihet magával, így a megérkezést követően az első dolga rendszerint az, hogy valamilyen ruhát keressen magának. Így ismerkedik meg egy kislánnyal a múltban, akihez aztán rendszeresen visszatér, hogy aztán már a saját idejében feleségül vegye.
És itt kezdődnek a problémák, hiszen attól, hogy úgymond révbe ért, a szabálytalan időközönként bekövetkező és előre láthatatlan időtartamú időugrások továbbra is folytatódnak.
Az időutazó felesége azonban nem bontja ki az alapkonfliktusban rejlő lehetőségeket, amelytől igazi, igényes sci-fivé válhatna, a szerző ugyanis a tudományos-fantasztikus vonalat csupán kiindulópontként kezeli.
A sztori egy párkapcsolat reménytelenségének metaforája, alapkoncepciója az, hogy még a legideálisabbnak tűnő kapcsolat – amelynek kezdetén a szerelmesek úgy érzik: öröktől fogva ismerik egymást – is belefullad előbb-utóbb a mindennapok monotonitásába, már csak azért is, mert az egyik fél rendszerint mélyebben beleéli magát, mint a másik.
Ennek az előképe az a jelenet, amikor Henry a saját szemszögéből először találkozik Clare-rel: miközben a lány régi ismerősként, évtizedes szerelme tárgyaként üdvözli, ő nem tudja hova tenni a helyzetet. A folytatásban még egyértelműbb az utalás: amikor Henry hosszabb-rövidebb időre eltűnik, Clare eleinte még elfogadóan reagál, később azonban csöndesen beletörődve tudomásul veszi, hogy a kritikus pillanatokban rendszerint magára marad.
És ekkor jönnek a kis, titkos kalandok – csak itt nem egy másik férfival, hanem a másik időből érkezett Henryvel. Bár ez alapvetően nem nevezhető megcsalásnak, mégis érzékletesen jeleníti meg azt a dilemmát, amikor az egyik fél egy általa tételezett ideálért rajong a másik személyében, aminek az nem tud maradéktalanul megfelelni.
Hogy a tudományos-fantasztikus vonal menynyire másodlagos, az is jelzi, hogy a történet milyen nagyvonalúan bánik a paradoxonokkal. A főszereplők születendő gyermekük nevét annak jövőből érkezett alteregójától tudják meg, mint ahogy a Henry problémáját kezelő orvosra vonatkozó információk is a jövőből származnak. Arról nem is beszélve, hogy a különböző idősíkokból érkezett főhősök gondtalanul beszélgethetnek saját alteregójukkal, elárulva, mi vár rájuk – igaz, a sztori lényege épp az, hogy a jövő úgyis megváltoztathatatlan, hiába tudjuk, mi várható, nem tehetünk ellene semmit.
A főszereplők közös boldogsága kérészéletű – akárcsak a szintén az idő problematikájával operáló Benjamin Button különös életében –, majd óhatatlanul elérkezik az a pillanat, amikor már nincsenek egy hullámhosszon.
A film ugyanakkor mindezt néha túlságosan szájbarágósan, illetve szenvelgően tárja a néző elé, a reménytelen szerelemről szóló, 19. századi romantikus regény és a sci-fi találkozása a boncasztalon jellegű történet pedig annyira lassan és szaggatottan hömpölyög, hogy az szinte már kínos.
Ettől eltekintve a romantikus történetek iránt rajongó hölgyek bizonyára szeretni fogják – a végét garantáltan megkönnyezik –, a többiek viszont vélhetően inkább az egyszer nézhető alkotások közé sorolják majd.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.