Közelkép: Egy kültelki donjános felemelkedése

Napjaink egyik legfelkapottabb hollywoodi színésze, Jospeh Gordon-Levitt úgy döntött, hogy további babérokra vágyik, ezért a kamera másik oldalán is kipróbálja magát.

Balogh Levente

2013. október 23., 18:162013. október 23., 18:16

Az eredmény a Don Jon lett, egy pornófüggő New Jersey-i macskajancsi kimondottan élvezetesre sikerült története, amelyben nem csupán a főszerepet játssza Levitt, de a forgatókönyvét is ő írta, és a rendezői székben is ő foglalt helyet. A főszereplő, Jon Martello éli a kültelki háemcsé (azaz helyi menő csávó) diszkópatkányok mindennapi életét: hét közben konditerembe jár, hogy keményre gyúrja magát, rendbe teszi a lakását és az autóját, hétvégén pedig esténként a haverokkal a diszkóban lóg, ahol minden alkalommal fölszed egy bombázót, akivel otthon elszórakozik, majd dobja. Jon ugyanis – akit hódításai miatt neveztek el a haverjai Don Jonnak – menthetetlenül pornófüggő: a legdögösebb bombázóval folytatott hancúrozás után is azonnal a laptopja után nyúl, mivel csak a szexvideók nézése okoz számára igazi kielégülést. Súlyosbító körülményként mindezt vasárnaponként a templomban is meggyónja. Mindez akkor kezd igazán problémát jelenteni, amikor megismerkedik Barbarával, a legszebb nővel, akivel valaha találkozott, aki azonban nem adja neki oda azonnal magát. Jonnak – talán életében először – udvarolnia kell, majd ahogy a kapcsolat lassan halad előre, előjönnek a konfliktusok. Barbara ugyanis uralkodni akar fölötte, olyanná akarja tenni, mint amilyen a képzeletében élő romantikus herceg. Ennek része, hogy letiltja a pornóról. Jon aztán az esti iskolában, ahová Barbara követelésére iratkozott be, hogy legyen belőle „valaki”, megismerkedik egy idősebb nővel, aki rádöbbenti, hogy addigi élete nem feltétlenül volt minden életek legjobbika.

A film valójában coming of age-sztori, Jon beavatástörténete, aki a két nővel kialakított kapcsolat során válik igazán felnőtté. Levitt nagyon jól ragadja meg a 21. századi, külvárosi karaktereket és miliőjüket: a tipikus olasz prolicsaládot, ahol az apa és a felnőtt fiú atlétában falatozzák az anya által készített tésztaételt, a sekélyes, csak a külsőségeknek élő, a kitörés lehetőségét egy általa irányítható, „jó partiban” látó, számító nőt és a szintén meglehetősen sekélyes, de emberileg és morálisan fejlődőképes „donjánost.”

A film egyik alapmotívuma az elidegenedettség: ahogy Jon húga a templomban és a családi ebédlőasztalnál is szótlanul mélyed bele okostelefonjának kijelzőjébe, ugyanúgy képtelen Jon is valós emberi kapcsolatokat teremteni, csak a virtuáliában érzi jól magát, egészen odáig menően, hogy a pornót sokkal magasabb rendű élvezetnek tekinti, mint az élő szexet. Ahhoz, hogy ebből az állapotból kiszabaduljon, egy idősebb – de persze azért vonzó –, a „régi”, okostelefon és internet előtti világot képviselő nő kell, aki rádöbbenti, hogy mégis csak érdemesebb a való világban élni. Nagyon 21. századi a film képi világa is, a Jon életének állandó elemeit bemutató jelenetek folyamatosan ismétlődő képekből és hangeffektusokból állnak össze, úgy pörögnek, mint egy klip, vagy mint egy honlap tetején a reklámbanner üzenetei. Ez jól sikerült, ugyanakkor a remegő kézi kamera használata egyrészt ma már semmilyen eredetiséget nem hoz egy filmnek, másrészt pedig ebben az alkotásban igazán szerepe sincs a rendszerint dokumentarista hatást keltő vizuális fogásnak, így inkább zavaró. A színészi játékra viszont nem lehet panasz: Gordon-Levitt jól hozza a kültelki macsót, akárcsak Julianne Moore a sekélyes fickót a való életbe, a felnőttkorba beavató, részben szerető-, részben anyakaraktert. A legjobb azonban Scarlett Johansson: az inkább intellektuális szerepekben megszokott színésznő valósággal tobzódik az üres fejű, sznob liba szerepében, ahogy rágózik, ahogy viselkedik, illetve ahogy a sajátos szlengben megszólal, az már-már olyan, mint egy élő szociológiai tanulmány. Ami egyébként a teljes filmre is igaz.  

Don Jon
(Don Jon. Amerikai vígjáték, 90 perc, 2013). rendezte: Joseph Gordon-Levitt. Szereplők: Joseph Gordon-Levitt, Scarlett Johansson, Julianne Moore, Tony Danza, Glenne Headly, Rob Brawn, Brie Larson. Írta: Joseph Gordon-Levitt. Kép: Thomas Kloss. Zene: Nathan Johnson. értékelés az 1-10-es skálán: 8

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon

A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon

Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten

Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten
2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film