Fotó: A szerző felvétele
2010. október 26., 08:492010. október 26., 08:49
Sánta Imre Géza, a képtár munkatársa a Krónikának elmondta, a mai magyar képzőművészet egyik legrangosabb képviselőjének alkotása, Melocco 1998-ban Kós Károlyról készített grafikája került a képtár gyűjteményébe. Melocco Miklós szellemi elődjének tekinti Kós Károlyt, a 20. századi erdélyi kultúra meghatározó egyéniségét.
A karakteres, jó formaérzékkel megrajzolt portré a szobrász kiváló rajztehetségéről tanúskodik, az idős, ám öntudatos és határozott Kós Károly arcát jeleníti meg. Az alkotó Áprily Lajos Kós Ká-rolynak ajánlott Tetőn című versének négy utolsó sorát írta az arckép alá. Sánta Imre Géza elmondta, leltárba vették a nagy eszmei értékkel bíró rajzot, egyelőre a raktárban őrzik, és bíznak benne, hogy hamarosan a nagyközönség is láthatja. Tervezik a képtár kibővítését, újabb kiállító-termek kialakítását, így talán a Melocco-rajz a Panteon nevű állandó kiállításon is helyet kaphat.
De a Kós Károlyról készült grafikát mindenképpen közszemlére teszik a tervezett, tematika vagy korszak szerint csoportosított, a képtár gyűjteményében levő alkotásokat bemutató időszakos kiállításokon. A művészettörténész elmondta, nagyra értékelik az adományozók gesztusát, például a nyáron egy veszprémi hölgy Gyárfás Jenő festőművész egy fiatalkori tanulmányát adományozta a képtárnak.
„Az anyaországi műgyűjtők is érzik, hogy az erdélyi, székelyföldi vonatkozású alkotásoknak itt a helyük” – fogalmazott Sánta. Kós Károly több sepsiszentgyörgyi épületet tervezett, többek között a Székely Nemzeti Múzeum központi épületegyüttesét, és az intézmény képzőművészeti részlegét is támogatta. A múzeum és a képtár gyűjteményében mintegy tíz szobor és más képzőművészeti alkotás őrzi emlékét.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.