Könyvmaraton Nagyváradon

A Szigligeti Színházban szervezi meg harmadik Nagyváradi Könyvmaratonját a Várad kulturális folyóirat, az Europrint Kft. és Riport Kiadó jövő hétvégén.

Nagy Orsolya

2011. október 28., 04:582011. október 28., 04:58

Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője azt mondja, a könyvmaraton idei kínálata a szokottnál is változatosabb lesz, hiszen a szervezők szeretnének olyanokat is becsalogatni a rendezvényre, akik egyébként nem járnak könyvbemutatókra. Az ünnepélyes megnyitót november 4-én, pénteken tartják a színházban, 16.30-kor.

Szűcs László szerint az impozáns épület sok szempontból jót tesz majd a rendezvénynek. Bár kifejezetten nagyváradi vonatkozású rendezvényről van szó, idén néhány magyarországi, illetve más városokból érkező szerző is megtiszteli jelenlétével a könyvmaratont. Tasnádi-Sáhy Péter szombat délután mutatja be Hidd el, ez Delhi – Egy önkéntes indiai naplója című kötetét – a szerző egy évet töltött Indiában önkéntesként. Zalán Tibor Szétgondolt jelen című új kötetéről az előbbihez hasonlóan Simon Judit, a Riport Kiadó igazgatója beszélget majd a szerzővel. Bemutatja első regényét a Krónika korábbi munkatársa, a szatmári származású Papp Sándor Zsigmond is: az eseményre szintén szombat délután kerül sor. A szerzőkön kívül idén két budapesti kiadó is bemutatkozik Nagyváradon: a Noran Libro, illetve a Libri Kiadó. A rendezvény vendége lesz Markó Béla – a politikus ezúttal két verseskötetét, a Visszabontás, illetve a Miénk itt a tér címűt hozza el pénteken Nagyváradra.

A hagyományokhoz híven idén is a bemutatott könyvek, regény- és verseskötetek többségének szerzője nagyváradi. Új, ezúttal Kínáról szóló útleírással jelentkezett Králik Lóránd, a magyar–román együttélésről szóló riportkötetét mutatja be Szilágyi Aladár, friss verseskötetét hozza el a maratonra Kinde Annamária, Halasi Erzsébet színművészről írt könyvet Simon Judit, Péter I. Zoltán pedig az ifjú Adyval készült képzeletbeli beszélgetéseit rögzítette. A kétnapos könyvünnepet követő hétvégén a szervezők a teljes váradi kínálatot elviszik a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten