Fotó: MTI
2010. április 27., 10:412010. április 27., 10:41
Amitől minél inkább távolodunk, annál csillogóbb lesz rajta az emlékezés aranypora. (Ez a klasszikus „jó volt, amikor rossz volt” esete.) Kemény István (képünkön) regénye, a Kedves ismeretlen a manapság egyre gyakrabban szapult és egyre inkább feltárt puha diktatúra, más néven gulyáskommunizmus vagy éppenséggel a pangás korának krónikája. Amikor a gyermekkorból éppen kinövők úgy érzik, hogy na most, rajtuk a sor, ők fogják megváltani a világot, s ügyködnek is buzgón, de csak később derül ki, hogy az ő nyüzsgésük is ugyanolyan lázas semmittevés volt, mint más nemzedékeké.
A regénye főhőse, Krizsán Tamás, mégsem simul bele teljesen ebbe a legvidámabb barakknak is hívott pangó tájba. Nagyon szellemesen érzékelteti ezt a könyv borítója: téglaszín mezőben sok-sok egymással szembenéző lovacska vagy inkább kis csacsi árnyképe. Közülük egyetlen (nem véletlen, hogy előre néző!) hófehér. Nem sikerült kiderítenem, ki készítette a borítót, de a színszimbolikájánál mindenképpen el kell egy kissé időznöm.
Téglaszín az alap, nem piros, és különösen nem vörös. Már kifelé tartunk abból a korszakból, sőt már az ellenzéki értelmiség is felüti a fejét(ha egyelőre még mint protest-rocker, akkor is.) És a kis arctalan csacsik árnyképe sem fekete, inkább az alapszín egy sötétebb változata. Csak az az egyetlen fehér az egyértelmű szín. Erre még visszatérek, egyelőre maradnék a nem vörös-fekete színpárnál. Túlzottnak és nagyon könyvízűnek érezném a stendhali párhuzamot, bár a klasszikus fejlődésregény értelmezési határain belül Krizsán Tamás kétségtelen rokonságot mutat Julien Sorellel. Maradjunk inkább a vörös-fekete krampusz-jelképiségénél.
Nem véletlenül használom az emberközelibb krampuszt és nem ördögöt (Belzebúbot, Sátánt stb.), mert a Jó–Rossz tartóoszlopon álló regényépítmény „rossz” eleme, Patai (ki ne asszociálna azonnal a patásra?!) sokkal inkább frusztrált, másoknak kellemetlenségeket okozó, hiúmódon kakaskodó krampusz, mintsem ősgonosz Sátán. A kis fehér csacsi pedig természetesen a főhős, aki ártatlanul botladozik a regényt átszövő konkrét és elvont jelképek sűrűjében.
A közel félezer oldalas regény alapsztorija nagyon egyszerű: felnő egy nemzedék, ugyanúgy, ahogy őket megelőzően felnőttek a felmenőik. Kemény István remek narrátor: nem akar lenyűgözni, meghökkenteni, pláne nem megbotránkoztatni, a meseszövése olyan, mint maga az élet: telik, múlik, s csak visszatekintve lehet azt mondani, hogy esetleg akkor, ott, mintha… A történések könyvek között, könyvtárban történnek, enciklopédiaszerkesztés közben, illetve környezetében. Aminek egyébként se eleje, se vége, de nem is célja-szándéka senkinek, hogy eleje vagy vége legyen ennek a munkának. Telik vele szépen az idő, jó sok embert lehet foglalkoztatni, akkor meg minek sietni. Az enciklopédiával való matatás „karmestere” Olbach bácsi, Patai névasszociációjának „jó oldali” megfelelője.
A könyvtárigazgató nevében nehéz volna nem felismerni a Voltaire–Rousseau–Diderot kor- és munkatárs D’Holbachot, épp csak az első vonalbeli barátok nélkül. Ez ugyanis nem a Nagy Francia Forradalmat előkészítő csodálatos XVIII. század közepe, csak egy jóval kisebb arányú változást szülő huszadik századé. Ahol nem is az alkotó elme forrongása a legfontosabb, hanem a többé-kevésbé hasznos (de hogyha haszontalan, az se nagy baj) tevés-vevésé. Történik ez, történik az, közben pedig Krizsán Tamás felnő és felnő Olbach Emma is, mindketten úgy, hogy nem akarnak látványosan szakítani szüleik-nagyszüleik értékrendjével, nem akarják a világot mindenáron kiforgatni a sarkából, csak élni akarnak, lehetőleg csendben, s ha senkit nem zavar, egy kicsit boldogan is.
Szerencsések, mert nekik már felnőttként sokat nem tud ártani Patai et Co., de nem is kell vele látványosan leszámolniuk. Egyszerűen elmennek, elmehetnek mellette, továbblépnek, mert az alakuló világban már továbbléphetnek. Lassacskán átlátják-megértik a gyerekkorukat átszövő jelképeket s a még ismeretlen új idők elé, mint egy várt, ismeretlenül is ismert és kedves érkező elé állhatnak ki a régi ház kapujába.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.