2010. november 02., 09:432010. november 02., 09:43
„A Tamási Áron halhatatlan hőséről, Bakk Lukácsról elnevezett bérlet kiváló alkalmat kínál a színháztól évek vagy akár évtizedek óta elpártolt nézőknek is arra, hogy megnézzék, milyen manapság a színház, hogy viccelünk, akár komoly dolgokkal is, az új évezredben” – fogalmazta meg Nagy B. Sándor irodalmi titkár.
A 40 lejes, Ábel névre keresztelt bérletet rugalmassága miatt olyan nézőknek kínálják, akik elfoglaltságaik miatt nem tudnak a hagyományos bérletek „programja” szerint színházba járni. A négy előadásra szóló bérlet egy egyszerű helyfoglalást követően bármelyik bérletes vagy szabadelőadás napján felhasználható.
Ez a bérlet nem névre és nem előadásra szól, így felhasználója szabadon választhatja ki, hogy melyik előadást kívánja megnézni, akár ugyanazt az előadást is megnézheti többször. A bérlet tulajdonosa eldöntheti, hogy egyedül vagy meghívottjával megy színházba, így egy bérlettel akár három meghívottat is bevihet a bérlettulajdonos. Amint arról már beszámoltunk, a 2010–2011-es évadot a válság jegyében hirdette meg a sepsiszentgyörgyi színház, a szilveszteri produkció kivételével minden új előadás stúdiótérben kerül bemutatásra.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.