2009. október 20., 10:142009. október 20., 10:14
A fesztivál fő célja teret biztosítani a fiatal dzsesszzenészeknek és a kincses várost bekapcsolni a műfajhoz kapcsolódó események nemzetközi áramába.
Bár a szervezők még tavasszal bejelentették, hogy a hagyományosan október közepére tervezett fesztiválra többek közt a legendás John Coltrane fiát, Ravi Coltrane szaxofonost, a műfaj egyik legnagyobb sztárjának számító Billy Cobham dobost és George Cables zongoristát is várják, a terv végül anyagi támogatás hiányában meghiúsult.
„Válságfesztivált szerveztünk, szűkös költségvetésből. Bár jó ideje már tudtuk, hogy anyagi gondjaink lesznek, társaimmal úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk meghalni a rendezvényt” – magyarázta Simona Hodoş, a Transilvania Jazz Festival főszervezője.
Az ötnaposról háromnaposra zsugorodott rendezvény a svájci Potage de Jour és a lengyel Sound Check zenekar fellépésével kezdődött vasárnap a diákházban, míg tegnap a világhírű román dzsesszénekesnő, Teodora Enache és zenekara, valamint a kolozsvári Fever együttes szórakoztatta az érdeklődőket. Szintén tegnap egy műfajtörténeti előadásra is sor került Dzsessz és irodalom címmel. A rendezvény ma este ér véget a franciaországi Pulcinella zenekar koncertjével.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.