2010. szeptember 10., 10:132010. szeptember 10., 10:13
Az alkotás az idei cannes-i filmfesztiválon elnyerte a nagyvilág filmkritikusait tömörítő FIPRESCI díját. A Pál Adrienn Magyarországon a pénteken kezdődő miskolci CineFest versenyprogramjában lesz először látható, és hamarosan Litvánia, Svájc, Lengyelország, valamint Belgium legfontosabb nemzetközi filmfesztiváljai is műsorra tűzik.
A Pál Adrienn forgatókönyvét Kocsis Ágnes rendező Andrea Robertivel közösen írta, az operatőr Fillenz Ádám volt, a főszerepben Gábor Éva amatőr színész látható, a producer Pusztai Ferenc. Az Európai Filmakadémia (EFA) által kiadott Európai Filmdíjakra nevezett 46 játékfilmet a legtöbb EFA-taggal rendelkező húsz európai ország közvetlen szavazással juttatta a nevezettek listájára. A nevezett filmek közül az Ingmar Bergman és Wim Wenders által alapított akadémia mintegy 2300 tagja választja ki a különböző kategóriák jelöltjeit az elkövetkezendő hetekben. A jelöltek listáját a sevillai filmfesztiválon hozzák nyilvánosságra november elején.
Az Európai Filmdíjakat 17 kategóriában december 4-én az észtországi Tallinnban adják át, többek között a legjobb európai film, rendező, operatőr, forgatókönyvíró, színésznő és színész, valamint zeneszerző kategóriában.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.