Kiosztották a KZST-pályázat díjait Marosvásárhelyen

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A Magyar Nyelv Éve alkalmából hirdetett pályázatot 2009 őszén a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. A verseny díjait csütörtökön osztották ki a Bernády-házban.

Máthé Éva

2009. december 21., 09:562009. december 21., 09:56

Iskolásoknak írt ki pályázatot a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság a Magyar Nyelv Éve alkalmából.

A társaság vezetősége két témakörben várta a pályamunkákat a fiataloktól: egyrészt 5–10 oldal terjedelmű értekezéseket kértek arról, hogy Apáczai Csere János, Bod Péter, illetve Aranka György miként látták Erdély szerepét a magyar nyelv és művelődés történetében, másrészt a magyar nyelvhez írt szonetteket vártak az iskolásoktól. A versenyben bármely Maros megyei tanintézet diákjai részt vehettek, a felső korhatár 19 év volt.

A költeményeket Kovács András Ferenc, Jánosházy György, illetve Nagy Attila bírálta el. Az értekezések ítészei Bányai Réka könyvtáros, illetve Haller Béla és Murvai Éva tanárok voltak. A felhívásra 13 szonett, illetve 7 esszé érkezett. A KZST elnöke, Csíky Boldizsár elmondta: a költők körében vita volt arról, hogy kinek adják az első díjat, így azt megosztva Szucher Ágnes Bernadett (Bolyai Farkas Gimnázium, XI. osztály) és Szekeres Ugron Villő (Művészeti Gimnázium, Marosvásárhely, XI. osztály) kapta.

Második és harmadik díjat ebben a kategóriában nem osztottak ki. A prózai értekezések kapcsán Haller Béla tanár hangsúlyozta, hogy kevés volt az egyéni meglátásokat tartalmazó írás. A zsűri a helyesírást is értékelte, ilyen téren is voltak hiányosságok, de kimagasló munkák is akadtak.

Ebben a kategóriában harmadik díjat nyert Lukács Réka (Bolyai Gimnázium, X. osztály), második díjas lett Dali Botond (Bolyai, XI. osztály), az első díjat pedig Saszet Kata (Bolyai, X. osztály) vihette haza. A KZST titkára, Fülöp Géza szerint a verseny szervezői figyeltek arra, hogy a zsűri tagjai a jeligéket ismerhessék. Mivel csak a díjkiosztó ünnepségen derült csak ki, hogy melyik jelige kit takar, a díjazottak egy része nem jelent meg az ünnepségen, hiszen előre nem értesíthették őket.

A Szülőföld Alap és a Communitas Alapítvány jóvoltából a nyertesek Marosvásárhelyhez kapcsolódó könyveket és pénzjutalmat kaptak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten