Keringő – prózában: Grecsó Krisztián új kötetéről

Nem az én tisztem, hogy leereszkedően vállon veregessem azt, akiben felmerült az ötlet, hogy Grecsó Krisztiánt kellene a Nők Lapjától áthívni az Élet és Irodalom prózaszerkesztőjének, de köszönet érte – a névtelen, amorf befogadóközeg nevében. Grecsó Krisztián ugyanis nagyon tud prózául. Ez az anyanyelve.

2010. március 11., 09:302010. március 11., 09:30

Legújabb kötetében – Tánciskola – nyomon követhető, hogy ugyanúgy építette fel a narratíváját, ahogy a beszélni tanuló gyermek építkezik: észrevétlenül húzza fel a szavak várát, s egyszer csak már nem lehet zavarba hozni semmiféle szójátékkal, esetleg ő döbbenti meg a környezetét egy-egy rég elfeledettnek hitt fordulattal. Honnan tud ilyesmit ez a gyermek, és honnan tudja helyesen használni – hangzik el hasonló esetekben. A pszicholingvisztika valószínűleg foglalkozott már hasonlóval, de ha nem, akkor tanulságos volna párhuzamot vonni a gyerekbeszéd és az írói nyelv alakulási folyamata között. Grecsó Krisztián különösen jó példa lenne, mivel könyvébe úgy épül be az (elsősorban) huszadik századi magyar és nem csak magyar irodalom, ahogy Pistike-Marika nyelvébe kerülnek be a nagymamától, szomszéd bácsitól, unokatesótól, sarki fűszerestől hallott szavak. Külön utalások, idézgetések nélkül – „csak” használják. Grecsó Krisztián regényének történetváza egyszerű: Dr.Voith József frissdiplomás jogász pályakezdése Tótvárosban. Szeged és az egyetemi évek után eseménytelen, szerencsétlen kis porfészeknek véli, de hamar kiderül, hogy mint minden cseppben ott a tenger, Tótváros is nagyon „igazi”. Egyáltalán nem az ügyészségen beinduló fogalmazói ügyködése áll a középpontban, hanem az, ahogy a gyerekek ugróiskolájához hasonlóan öntudatosan beleugrik, kábán belesétál, szándéktalanul belepottyan az ÉLET egy-egy ismeretlen paragrafusába. Mint Ádámot Lucifer, őt is úgy vezeti, lódítja előre, húzza vissza, ragadja fülön és galléron példaképe, mentora, majd egyre inkább minden gubanc bűnbakja és minden rossznak kútfeje, nagybátyja, Szalma Lajos tornatanár, a tótvárosi hölgyek öröme, a mindenkori szindbádok legújabbkori Szindbádja. Mint Kopjáss Istvánt a panamákba Kardics és Berci bácsi, úgy rángatja bele Jocót Szalma a füvezés kábulatába, vélt és valós szerelmi gyönyörökbe-gyötrelmekbe, a Mándy Ivánéhoz hasonló pikareszk figurákkal hozza össze a fiatalembert, de részelteti Parti Nagy Lajos tollára méltó rémálomélményekben is. A Jocó családi becenévtől megszabadulni képtelen fiú pedig kóvályog, kereng a tótvárosi „forgatagban”, felröppen, lezuhan, járja az életet tanuló fiatalok ördögien angyali keringőjét. Nem találja a helyét, miközben már meg is találta. Csak még nem tudja, nem akarja tudni. S mintha mindez nem volna szegény Jocónak elég, ismételten át kell élnie Faust–Iván Karamazov–Adrian Leverkühn nagy szembesüléseit is. Testben-lélekben csapzottan, de emelt fővel kerül ki a vadkenderhez hasonlóan buján burjánzó sztorikból. Minden jó, ha jó a vége?! Nem, helyesebben nem tudni. Mert elfogynak ugyan Grecsó könyvének olvasatlan lapjai, de ebben a nagyon sajátos prózában épp az a nagyon jó, hogy akár azonnal vissza lehet lapozni az elejére és újrakezdeni az olvasást. S egyszer csak a gügyörésző gyerek első önálló mondatának örömével – nem Jourdain úr bunkóságával! – rádöbbenünk, hogy Grecsó Krisztiántól lehet és érdemes prózául tanulni!

Grecsó Krisztián: Tánciskola, Magvető Kiadó, 2008, Budapest

Molnár Judit

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron

Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron
2025. május 28., szerda

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel

Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel
2025. május 27., kedd

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak

A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak
2025. május 27., kedd

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. május 27., kedd

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál

Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál
2025. május 27., kedd

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
2025. május 26., hétfő

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán

Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán
2025. május 26., hétfő

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása

A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása
2025. május 24., szombat

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban
2025. május 22., csütörtök

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető

Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető