2010. szeptember 07., 10:002010. szeptember 07., 10:00
Egyebek mellett ilyen természetű olvasmányokat kínál a Művelődés Gy. Szabó Béla metszeteivel illusztrált augusztusi száma. A lapszámban ugyanakkor Erdély első mineralógus utazója, Benkő Ferenc életútjáról és munkásságáról közöl írást Szabó Emília. Takács Gábor Szederjesi András, Székely Géza Gy. Szabó Béla, Csomafáy Ferenc pedig Korniss Péter művészi világába kalauzolja az olvasót. Szörényi László a Mediterranaeum fővárosa, Nápoly sajátos világát mutatja be, Krajnik-Nagy Károly pedig Péterfy Lajos és Gáll Annamária Üzenet Erdélyből című pódiumműsorát elemzi.
A Szilágysági magyarok az ezredfordulón című sorozatban Gáspár Attila Major Miklóssal készített interjúját közli a Művelődés friss száma, amelyből Kun Árpád révén azt is megtudhatjuk, hogyan temetkeztek az 1950-es években a mezőkeszüiek. Vali Zsuzsa révén képet kapunk arról, hogyan pusztul Kiszsolna középkori temploma, Benkő Levente révén pedig, hogyan került tető alá Margyarvistában a Kalotavár.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.