Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője az MTI-nek elmondta: tavaly megjelentetett egy felnőtteknek szóló CD-t Fehéringes versek címmel, amelyen Kányádi Sándor mondta el verseit, ő pedig énekelte a megzenésített költeményeket és citerán játszott. \"Sándor bácsi akkor azt mondta, volna még néhány vers, amit fel lehetne venni, így jött az ötlet, hogy csináljunk egy hasonló Kaláka–Kányádi-lemezt gyerekeknek\" – idézte fel a kiadvány előtörténetét a zenész. A lemezen Kányádi Sándor 24 versét mondja el, a Kaláka pedig a költő tíz versét zenésítette meg.
A költemények korábban a Napsugár gyermeklapban jelentek meg, ahol Kányádi 1960-tól 1990-ig dolgozott szerkesztőként. \"Két óra alatt végeztem a kiválasztott versek elmondásával, a Kalákának jóval tovább tartott felénekelni a maguk részét. Ha az autóban hallgatjuk a CD-t, az egyenes úton én mondom a verseket, a kanyarokban jön a Kaláka\" – mondta tréfásan Kányádi Sándor a kötet bemutatóján. Tévhitnek nevezte, hogy külön vannak gyerek- és felnőttversek. Ahogy fogalmazott, karon ülőtől botra támaszkodóig kell lekötni a népet, igaz – tette hozzá – nemrég Marosvásárhelyen este 7-kor még csecsemők is voltak az estjén. A kérdésre, hogy születnek-e még Kányádi-versek, Kányádi Sándor közölte: nem tudja megmondani.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.