2009. november 13., 11:202009. november 13., 11:20
A tanácskozás előadói között található Kozma Dezső kolozsvári egyetemi tanár, Mezey Katalin, költő, irodalomtörténész, a Tokaji Írótábor kuratóriumi elnöke, a politikusként jól ismert Duray Miklós pozsonyi művelődéstörténész, Nagy Éva nyíregyházi, Oláh János és Bertha Zoltán budapesti, valamint Márkus Béla debreceni irodalomtörténészek és Balla Lóránt nagykárolyi tanár, helytörténész. Az Ady-örökséget és az irodalom felelősségét körbejáró megbeszélés zárását követően az Ifjú szívekben élek című Ady-pódiumvetélkedőre jelentkező fiatalok mutatják be műsorukat a költő születésének 132. évfordulója alkalmából.
Az Ady-megemlékezés a költő szülőfalujában ér véget. November 21-én, szombaton délelőtt 11 órakor az adyfalvi Emlékmúzeum kertjében megrendezésre kerülő ünnepségen Muzsnay Árpád EMKE-alelnök és Csomay Antal, Kávás község RMDSZ-elnökének köszöntőjét követően Mezey Katalin budapesti költő, Cseke Attila nagyváradi RMDSZ-szenátor, Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja szól a jelenlevőkhöz, a verskedvelő fiatalok szavalatai mellett pedig András Gyula, Czintos József és Marcel Mirea, a Szatmári Északi Színház színművészei adják elő Ady örökérvényű alkotásait.
A huszadik alkalommal megrendezésre kerülő Ady-ünnepség támogatói a Szatmár Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Szatmár Megyei Központ és egyebek mellett a Communitas Alapítvány, valamint az Anyanyelvi Konferencia.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.