Ez a film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott bemutatni – hangzott el a keddi csíkszeredai sajtótájékoztatón, amelyen a Márton Áronról készülő játékfilmről beszéltek a Mustármag megújulás-szolgálat munkatársai.
2013. december 10., 18:192013. december 10., 18:19
2013. december 10., 18:222013. december 10., 18:22
Az elképzelések szerint az egykori gyulafehérvári püspök életét ábrázoló alkotást legkorábban két év múlva mutatnák be a nagyközönségnek. A mintegy 700 ezer eurós költségvetésű film rendezője a Balázs Béla-díjas magyarországi Dér András.
A Mustármag megújulás-szolgálat 2012 őszén mutatta be a „Népemért vállalom\" című zeneművet Márton Áron püspökről. A művet azóta már tizenkilenc alkalommal mutatták be Erdély-szerte – számolt be az előzményekről Tarjányi Krisztina. A közösség munkatársa kiemelte, ez idő alatt is azt tapasztalták, hogy az egykori püspök egyénisége nagy erővel hat még ma is, egy közösségbe tudja hívni az embereket.
„Erre az igényre válaszolva döntöttünk úgy, hozzáfogunk egy játékfilm megalkotásához\" – magyarázta a közösség tagja. Hozzátette, a film célja bemutatni az igazságot hirdető és képviselő püspököt, a népe védelmét hősiesen felvállaló, bátor vezetőt, a vele együtt küzdő, a háborúk, az államosítás, a kollektivizálás kegyetlenségein felülemelkedő emberek életerejét, a közösségi élet szépségeit.
„Azt szeretnénk érzékeltetni, hogy mindaz, amit Márton Áron egyénisége hordoz, ma is időszerű. Segíteni akarjuk a nézőt, hogy a látottakból leszűrje az örökérvényű emberi és isteni igazságokat, hogy a mai élethelyzetekre is tudja ezeket alkalmazni. Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen\" – hangsúlyozta Tarjányi.
Mint kiderült, a forgatás során több mint húsz erdélyi helyszínt keresnek fel, mintegy 140 település lakóit szeretnék bevonni a tömegjelenetek lebonyolításához. A csíksomlyói búcsú megjelenítéséhez például Csík környéki lakosokat vonnának be, a csíkszentdomokosi forgatásokhoz pedig felcsíki statisztákat választanak ki. Az elhangzottak szerint a megvalósításban a fő szempont az, hogy elsősorban erdélyi szereplőket, színészeket, szakembereket foglalkoztassanak. „Amikor a helyi lehetőségek kimerültek, csak akkor vesszük igénybe a magyarországi vagy külföldi segítséget\" – emelte ki Tarjányi.
„Evangelizáció egy játékfilm kapcsán” – ezekkel a szavakkal jellemezte a vállalkozást Papp László római katolikus lelkész. A Mustármag alapítója – aki egyébként a játékfilm forgatókönyvének szerkesztője is – elmondta: a film minden jelenete a történelmi valóságra épül.
A nagyobb szerepeket hivatásos színészek alakítják, akiket a későbbiekben választanak ki. „Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a főszerepet erdélyi színész játssza” – nyomatékosította a lelkész. Papptól megtudtuk, a forgatásra való felkészülést egyfajta imaszolgálattal kezdik el hamarosan, amelybe minden erdélyi közösséget bevonnak. „Utána következik a szellemi, lelki előkészület, melynek révén segítünk az érintetteknek ráhangolódni Márton Áron szellemiségére” – jelentette ki a lelkész, aki szerint a tulajdonképpeni forgatás a nyár közepén kezdődne.
Rédai Botond
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!