Janovics Jenő-napokat tartanak Kolozsváron

A tavalyi Bánffy Miklós-napok sikerén felbuzdulva döntött úgy a Kolozsvári Magyar Opera, hogy idén november 5. és 10. között megszervezik a Janovics Jenő-napokat – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Szép Gyula, a kulturális intézmény igazgatója.

Kiss Előd-Gergely

2015. november 02., 21:452015. november 02., 21:45

Elmondta: már amikor elkezdtek azon gondolkodni, hogy ki legyen az a kiemelkedő személyiség, aki sokat tett a magyar kultúráért, és akiről megemlékezhetnek idén, egyértelmű volt, hogy Janovics Jenőre esik a választásuk. Szép Gyula szerint felsorolni is nehéz Janovics érdemeit, eredményeit – annyira átfogó volt a tevékenysége, hogy más intézményeket is bevontak a minifesztivál megszervezésébe, így a Kolozsvári Román Opera és a Kolozsvári Állami Magyar Színház is kiveszi a részét a különböző kulturális rendezvények szervezéséből.

A román operát Florica Jalbă, az intézmény művészeti titkára képviselte a sajtótájékoztatón, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy részt vehetnek ebben a projektben. „Mindig is az intézményünk prioritásai közé tartozott, hogy bemutassuk a kolozsvári színházi élet nagy személyiségeit” – magyarázta. Hozzáfűzte: pénteken 18:30-as kezdéssel operagálát rendeznek az impozáns Hunyadi (Ştefan cel Mare) téri épületben Janovics Jenő tiszteletére, amelyen a házigazda román operatársulat mellett a magyar opera művészei is fellépnek.

Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója ugyanakkor arról értekezett, hogy Janovics Jenő az összekötő kapocs a kolozsvári zenés és prózai színház között. „Nélküle nem képzelhető el a kolozsvári modern színjátszás, hiszen olyan régióban élünk, amely mindig megkésve reagált a modern művészeti irányzatokra” – fejtette ki Visky.

Hangsúlyozta: Janovics attól is különleges személyiség, hogy számára az önmagvalósítás és a közösségi értékek kiteljesítése ugyanazt jelentette. Selmeczi György, aki a november 8-ai Szívem szeret című operettparádét rendezi, éppen ennek próbájáról jött ki, hogy részt vegyen a Janovics-napokat beharangozó sajtóeseményen. Elmondta: annak a „belátásnak” igyekeznek emléket állítani, amivel Janovics a magyar színházi értékekhez visszonyult, miközben a modernitást is képviselte.

Szép Gyula elmondta: a Janovics Jenő-napok struktúráját Salat Zakariás Erzsébet kutatásainak eredményeire alapozták. A rendezvénysorozat programjában nemcsak előadások, de könyvbemutató és kiállításmegnyitó is szerepel. Salat Zakariás Erzsébet elmondta: egy 130 oldalas tanulmánykötetet készülnek bemutatni, amelynek az előszavát Szép Gyula írta, ugyanakkor Zágoni Bálint, Andrea Iacob, Vincze Beáta és az ő egy-egy Janovicsról szóló tanulmánya olvasható benne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten