Ipszilon: élő online ősbemutató a nagyváradi Szigligeti Színházban

Az Y című online zenést előadást mutatja be a váradi színház •  Fotó: Szigligeti Színház

Az Y című online zenést előadást mutatja be a váradi színház

Fotó: Szigligeti Színház

Kifejezetten élő online közvetítésre készült zenés előadás ősbemutatójára készül a nagyváradi Szigligeti Színház: a Romániában egyedülálló kezdeményezés nyomán megszülető Y című produkció premierjét június 21-én láthatják az érdeklődők – közölte a társulat.

Kiss Judit

2020. június 14., 16:192020. június 14., 16:19

A Balogh Attila és Benedek Zsolt által jegyzett Y többéves forgatókönyv-fejlesztést követően, többek között olyan neves alkotók közreműködésével kerül műsorra, mint Kárpáti Péter konzulens dramaturg, Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervező (2018-ban a Színházi Kritikusok Céhe a legjobb jelmez kategóriában díjazta), Rancz András UNITER-díjra jelölt, a speciális effektek szakértője vagy Keresztes Gábor zeneszerző (az Isteni műszak, a Drakulics elvtárs és a Békeidő című filmek zeneszerzője).

Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenkét színművésze lép színpadra.

A dráma egy fiatal lány, Naphegyi Eszter (Román Eszter) egy napját követi végig, amelyben konfrontálódnia kell családjával és annak értékrendszerével, saját képzelt identitásával és azokkal az illúziókkal, amelyeket eddig a valóságról alkotott.

Az eseményeket szó szerint a főhős perspektíváján keresztül követhetjük végig: a játékot és ennek képanyagát ugyanis a főszereplő fejére szerelt GoPro-kamera rögzíti. Az így létrejövő látványélmény a fiatalok által ismert és szeretett First Person Shooter, illetve POV (Point Of View) játékokat idézi fel, sőt hasonlít a VR tapasztalatához is.

Idézet
Formabontó játékmódra kínál lehetőséget a színészek számára is, azaz összességében elmondható, hogy egy olyan új színházi forma születik, amely egyszerre reagál a fennálló helyzetre, mégis képes megmaradni színháznak”

– nyilatkozták az előadás alkotói.

Az előadás élő közvetítését egyszeri alkalommal, június 21-én, vasárnap 19 órától láthatja a közönség; jegyek kizárólag az Eventim.ro oldalon kaphatók. A jegyvásárlást követően az Eventim két e-mailt küld: az első e-mail a jegyvásárlást igazolja vissza, és tartalmazza a megtekintéshez szükséges kódot; a második e-mailben pedig a megtekintéshez szükséges linket találják a nézők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten