A Kolozsvári Magyar Színház a Nóra című előadással lép színpadra Nagy Botond rendezésében
Fotó: Biró István/Kolozsvári Magyar Színház
Huszonhat színházi produkció szerepel a június 18. és 26. között megrendezendő a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján.
2021. április 16., 12:582021. április 16., 12:58
A szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben azt írták, a művelődési központban, a Bagolyvárban és a zsinagógában megtartandó előadásokra Arad, Beregszász, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kassa, Kolozsvár, Komárom, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szabadka, Székelyudvarhely és Zenta színházainak társulatai képviseltetik magukat.
A magyarországi teátrumok közül például a Játékszín, a Soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház és az Orlai Produkció vendégjátékát láthatja majd a közönség. Az idei seregszemle versenyprogramjában tizenöt színházi előadás szerepel.
Meghívást kapott többek között a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Szedjetek szét című előadása Mezei Kinga rendezésében,
A versenyelőadásokat minden nap egy szakmai beszélgetés keretében értékeli az alkotók és a zsűri, de a színházművészet iránt érdeklődő közönség tagjait is várják ezekre az alkalmakra. A www.kisvarda.szinhaz.hu/fesztival oldalon elérhető részletes program szerint hét versenyen kívüli előadást terveznek a felső-szabolcsi kisváros játszóhelyeire, de lesz hallgatói előadás és kirakatszínház is.
A június 19-ei megnyitón Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony népszínművéből készült előadást láthatják a Déryné Program előadásában, Vidnyánszky Attila rendezésében, a fesztivál június 26-án Kiss Csaba Tajtékos dalok – Boris Vian-revü című előadásával zárul a Budapesti Operettszínház színrevitelében.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.
szóljon hozzá!