Fotó: Bálint Eszter
A Festum Varadinum keretén belül szervezik meg idén a HolnapUtán Fesztivált. A 2023. május 13–18. között 11. alkalommal tető alá hozott esemény programjában a Szigligeti Színház saját produkciói mellett öt vendégjáték és egy koncert szerepel, ugyanakkor egy workshop erejéig frissen végzett színművészeket is vendégül látnak – áll a váradi teátrum által a Krónikához eljuttatott közleményben.
2023. április 19., 12:432023. április 19., 12:43
2023. április 19., 12:472023. április 19., 12:47
A fesztivál nyitóelőadása a Szigligeti Társulat zenés vígjátéka, a Csinibaba lesz, május 13-án, amelyet a társulat művészeti vezetője, Novák Eszter állít nagyszínpadra. A szöveg az azonos című film alapján íródott, az előadáson pedig igazi szórakozás, nevetés, együtt éneklés vár a közönségre. Az éppen hatvan éve, 1962-ben játszódó történet, a lázas készülődés a tehetségkutató versenyre, abban a reményben, hogy a győztes eljuthat Helsinkibe,
Móricz Zsigmond Árvácska című regényéből állított színpadra előadást a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri bábszínész osztálya, amelyet május 14-én délután mutatnak be a váradi közönségnek az Árkádia Színpadon. „Az Árvácskát hosszú időkön keresztül egy szociografikus, helyenként naturalista műnek értelmezték. Valójában nem az: egy költői szerkezettel megírt műről van szó. A színházi adaptációban ezt a részét erősítjük fel, nem a regény cselekményét állítjuk színpadra. A stilizáltság, a báb használata több asszociációt enged meg a nézőnek, közelebb viszi a lényeghez.
– mondja Vidovszky György rendező az előadásról.
Florian Zeller A fiú című előadását román nyelven játssza a Regina Maria Színház Iosif Vulcan Társulata szintén 14-én este a Transilvania Színpadon. A fiú családi dráma, amelynek központi szereplője Nicolas, a problémás kamasz. Otthoni körülményei nem a legszerencsésebbek: szülei elváltak, apja új családot alapított, a szülők felváltva próbálnak segíteni a fiúnak túllépni a válságon. Amikor anya feje fölött összecsapnak a hullámok, apa veszi át a stafétát.
A kétségbeejtő helyzetben a kamasz olyan döntéseket hoz, amelyek mindenkire nézve váratlan következményekkel járnak.
Patrick Süskind A nagybőgő című szövegéből a magyarországi sorozatokból is jól ismert Klem Viktor rendezett és játszik monodrámát a Transilvania Színpadon május 15-én délután.
A nagybőgős őszintén vall az életéről, szerelméről, a zenéhez, társadalomhoz fűződő viszonyáról, gyengeségeiről, vagy éppen játszik a hangszerén.
A Hegedűs a háztetőn című musicallel érkezik a HolnapUtán Fesztiválra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata május 15-én este. „Nehéz megragadni, miben áll a Hegedűs a háztetőn világsikerének titka. Egy keserédes musicalé, amely
– áll az előadás leírásában.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Molnár Ferenc A doktor úr című zenés vígjátékával érkezik Nagyváradra május 16-án. A szöveg a szerző fiatalkori, első színpadi műve, ám páratlan drámatechnikája, fordulatos szerkesztése és ironikusan elrajzolt vígjátéki karakterei már ebben is megtalálhatók. Dr. Sárkány, a jónevű, sikeres ügyvéd és Puzsér, a szimpatikus betörő
az ügyvéd húzza ki folyton a bajból védencét, miközben ő maga hírét elsősorban a Puzsér védelmében bevetett ügyvédi bravúrjainak köszönheti. Amikor egy napra szerepet cserélnek, fejre áll körülöttük a világ.
Boris Vian Birodalomépítők, avagy a Schmürz című drámája alapján született a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének A Schmürz című fizikai színházi előadása, amelyet május 17-én délután tekinthet meg (újra) a váradi közönség. „Az alkotói folyamatban számomra inkább egy alappillért jelentett a drámai szöveg, ez megadta az előadás fő szerkezeti alapjait, komoly szabályrendszert mutatott a figurák jellemfejlődésében, de ezek mellett korlátok nélkül arra törekedtem, hogy a saját vízióim fogalmazódjanak meg az előadás atmoszféráját és tematikáját illetően.
– mondta el az előadásról Györfi Csaba rendező-koreográfus.
Akusztikus koncerttel érkezik a Szigligeti Színház nagytermébe a Carson Coma rockzenekar, amely
Az elmúlt öt évben kiadtak három nagylemezt (lassan négyet) és végigkoncertezték az országot, olykor még határon túlra is merészkedtek. Így lesz ez május 17-én este is.
Kárpáti Péter Én, a féreg című szövegét Kovács D. Dániel rendező vitte színpadra a Szigligeti Társulattal. A Franz Kafka „Az átváltozás” című elbeszélése nyomán íródott „Kafka-kabaré” nem egyszerű színpadi adaptáció: Kárpáti írói világlátása és eszközei – sajátos humora, vesébe látása, a valóság szürreális elemeinek felnagyítása – ihletetten találkoznak Kafka sötét, groteszk, de nevettető világával. Ebből a találkozásból
Egy biztos, a történet itt is úgy kezdődik, mint Kafka világhírű elbeszélésében: Gregor (Samsa) egy napon arra ébredt, hogy féreggé változott. Az előadást a Transilvania Színpadon játssza a társulat május 18-án.
A Szigligeti Színház kétféle HolnapUtán-bérletet hirdet az idei fesztiválra. Az egyik bérlettípus 5 előadást tartalmaz, ezek a következők: Hegedűs a háztetőn, A doktor úr, Én, a féreg, Árvácska, A nagybőgő. Ára 125 lej. A másik bérlettípusban három előadás található, mégpedig a Hegedűs a háztetőn, A doktor úr és A Schmürz, ennek ára 75 lej. Jegyek már kaphatók a jegypénztárban és online, a Szigligeti.biletmaster.ro weboldalon. Bérletvásárlásra csak jegypénztárban van lehetőség.
A 11. HolnapUtán Fesztivál programja megtekinthető a Szigligeti Színház honlapján.
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.
Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.
szóljon hozzá!