Hivatásos néptáncosok találkozója Vásárhelyen

Az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját tartották a hét végén Marosvásárhelyen, a rendezvény házigazdája a Maros Művészegyüttes volt. 

2013. október 06., 15:552013. október 06., 15:55

2013. október 06., 15:562013. október 06., 15:56

Az évente egyszer, vándorfesztiválként szervezett eseménysorozat mind az öt erdélyi hivatásos táncegyüttes számára kiemelkedő rendezvény: ki találkozóként, ki megmérettetésként fogja fel, mások a baráti beszélgetéseket, valamint a zsűri véleményét értékelik leginkább. A Nagyvárad Táncegyüttes több mint negyven személlyel érkezett Marosvásárhelyre, s amint az együttes igazgatójától, Dimény Leventétől megtudtuk, már régóta készülnek a találkozóra.

„A találkozó számunkra arról szól, hogy láthatjuk egymást, és azt is, hogy ki hogyan gondolkodik erről a műfajról” – fogalmazta meg a hétvége lényegét Dimény. A Nagyváradi Táncegyüttes profilteremtő műsort mutatott be Nagyvárosi bujdosók címmel, előadásuk különlegessége az is, hogy a produkcióban a magyarországi neves művész, Novák Péter is fellépett. Gyerekelőadást hozott a találkozóra az Udvarhely Táncműhely: a májusban bemutatott Tündér Erzsébet című produkció koreográfusa, Antal József szerint is a szakmabeliek találkozása a hétvégi esemény legfontosabb vezérelve. Ugyanakkor nem elhanyagolandó, hogy a rendezvényen kiértékelik az együttesek munkáját. „Kezdetben mindenki amatőr volt, ma már mindenki dramatizált előadásokkal jelentkezik, tehát látható a fejlődés. Nem szabad elfelejteni azonban azt sem, hogy az anyaország előttünk jár minden szempontból, ami a szakmát, a néptáncot illeti, a zsűriben pedig jó néhány anyaországi szakember van, aki kiértékeli a munkánkat, ugyanakkor eligazítást és tanácsokat kapunk tőlük” – mondta el az udvarhelyi koreográfus.

Versenyszellemmel, de mindenképp jó hangulatban érkezett a találkozóra a Háromszék Táncegyüttes. Amint az együttes igazgatója, Deák Gyula elmondta, nemes feladatnak tekintik minden évben a találkozón való részvételt. „Minden évben kihívás, hogy meg kell próbálni megfelelni a zsűrinek, és természetesen a közönségnek is” – fűzte hozzá Deák Gyula. A Háromszék Táncegyüttes a Tékozló fiú című előadással érkezett, amelyet “sorsjátéknak” nevez. „Furcsa kettősség van ebben a baráti találkozóban, amelynek ugyanakkor versenyhangulata is van” – fogalmazta meg a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, András Mihály. „Tanulunk egymástól, ugyanakkor a zsűri véleménye is érdekel. A legfontosabb számunkra azonban most is a közönség– tette hozzá András Mihály. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon

A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon

Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten

Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten
2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film