Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya is oktat a Filmtett-táborban

Július 31. és augusztus 10. között a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Besenyőn zajlik a Filmtett Egyesület alkotótábora. A 11. alkalommal megszervezett táborban 46, a filmkészítés hogyanja-mikéntje iránt érdeklődő fiatal vesz részt.

Krónika

2012. augusztus 01., 09:092012. augusztus 01., 09:09

A táborba a tavasszal meghirdetett pályázat révén lehetett felvételt nyerni, a szervezők közlése szerint általában kétszeres túljelentkezés volt tapasztalható, egyes csoportokban (pl. rendező, vágó) pedig ennél is jóval erősebb volt a verseny.

A pályázatok nagyjából fele-fele arányban érkeztek idén Magyarországról és Erdélyből. A tegnap kezdődő tábornapon szakmai csoportokba tömörültek a fiatalok, akik elismert hazai, illetve határon túli filmesek irányításával ismerkedhetnek meg a különféle filmezési technikákkal, programokkal, elvekkel, módszerekkel, kiegészíthetik eddigi tapasztalataikat, ismerkedhetnek a szakmabeliekkel. A rendezőcsoportot idén a Bibliotheque Pascal című filmjével világhírnévre szert tett Hajdu Szabolcs budapesti filmrendező vezeti, és ezáltal ő diktálja nagyjából az egész tábor ritmusát – adták hírül a szervezők.

Az operatőröket Bálint Arthur rendező-operatőr és Bántó Csaba, a vágókat Czakó Judit Aranyolló díjas vágó, a hangmérnököket Várhegyi Rudolf és Zányi Tamás, a producer-gyártásvezető csoportot a kétszeres Aranypálma díjas Durst György és Boros Melinda, az animációs csoportot a csípős-ironikus rajzfilmjeiről ismert Patrovits Tamás és Bertóti Attila tanítja. A színészcsoportot Hajdu Szabolcs múzsája, filmjeinek visszatérő főszereplője, felesége, az erdélyi származású Török-Illyés Orsolya vezeti. A kritikuscsoport animációtörténeti és -esztétikai előadásokat hallgathat délelőttönként Varga Zoltántól, majd a filmről való írás és lapszerkesztés szabályait tanulja délutánonként Margitházi Bejával.

A tábor közepén a résztvevőkből stábok állnak össze, amelyeknek feladata egy-egy kisfilm kivitelezése: a rendezőcsoport tagjainak forgatókönyveiből indulnak ki, színészeket válogatnak, helyszínt keresnek, forgatnak, majd elvégzik az utómunkát. A tábor utolsó estéjén a rögtönzött forgatócsoportok nyilvános szabadtéri vetítésen mutatják be munkájuk eredményét. Az első napokban a Daazo rövidfilmes portál három munktársa, Áprily Zoltán, Deák Dániel és Libor Anita lesz a tábor vendége.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 08., vasárnap

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról

Helyesírási szabályokról és irodalmi szövegekről, ugyanakkor az élet játékszabályairól, mélységeiről és magasságairól is tanult az anyanyelvi versenyeken Rus Lilla, aki nemrég kimagasló eredményei elismeréseként Tüzes Bálint-díjat kapott.

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében