Hagyományőrzők és hivatásosok találkozója

Huszonegyedik alkalommal szervezi meg a Népzene- és Néptánctalálkozót a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. A pénteken kezdődő háromnapos rendezvényről Deák Gyula, az együttes igazgatója elmondta, nem érdemes változtatni a bevált rendszeren, ezért idén is a szokásos forgatókönyv szerint szervezték meg a találkozót.

Bíró Blanka

2009. november 13., 11:212009. november 13., 11:21

A hivatásos együttesek fellépésén kívül a meghívott hagyományőrzők közreműködésével tartják a táncházakat, a szombat esti gálaműsoron a hivatásos együttesek és az adatközlők együtt lépnek fel, és vasárnap a gyerekeket várják kézműves-foglalkozásokra, játszóházba, gyerektáncházba és a gyerekegyüttesek közreműködésével színre vitt gálaműsorra. A megszokott programot idén szakmai előadások is gazdagítják, hiszen az idei találkozón rendhagyó módon két elhunyt adatközlőnek, Berki \"Árus\" Ferencnek és Fodor \"Neti\" Sándornak állítanak emléket, az ő tevékenységükről tartanak előadásokat. Az idei találkozóra Györgyfalva, Inaktelke, Kalotaszentkirály, Szilágysámson, Szucság, Türe, Vista falvakból hívtak meg hagyományőrző táncosokat és zenészeket. Fellép a kolozsvári Zurboló táncegyüttes, a kézdiszentléleki Perkő táncegyüttes és a házigazda Háromszék Táncegyüttes, valamint a kézdiszentléleki Borsika, a csíkszeredai Györgyfalvi, a marosvásárhelyi Napsugár és helyi Százlábú gyermek-néptáncegyüttesek. A kalotaszegi meghívott hagyományőrző zenészek mellett a Folker Együttes és a Háromszék Táncegyüttes zenekara muzsikál. Erdélyben a kilencvenes években a sepsiszentgyörgyi volt az első ilyen jellegű találkozó. Mivel szabad téren, a házak előtt, csűrökben, lakodalmakon nem lehetett jó minőségű hang- és videofelvételeket készíteni, ezért az adatközlőket meghívták a Háromszék együttes székházába. Minden találkozón 10–12 pár hagyományőrző műsorát rögzítették, így több mint kétszáz adatközlőtől több mint hatvanórányi anyag gyűlt össze hang- és videofelvételeken. Ez Erdélyben a leggazdagabb anyag.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést