Gyulai előadás Temesváron

Gyulai előadás Temesváron

Füveskönyvek – Az élet nagy kérdései címmel tart felolvasószínházi vendégelőadást a Gyulai Várszínház társulata a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban csütörtök este.

Hírösszefoglaló

2014. április 23., 16:482014. április 23., 16:48

 

A produkcióban Márai Sándor-, Hamvas Béla- és Weöres Sándor-szövegek hangzanak el.

„Az előadásban a 20. századi magyar irodalom nagy alakjainak művei hangzanak el, akik nem dramatizált formában írták le gondolataikat. Rideg Zsófia dramaturgi munkájából, Binder Károly zenéjéből és Dunai Tamás játékából olyan előadás született, mely azt mutatja, hogyan is vélekedett a 20. századi magyar irodalom három nagy géniusza a világról, önmagáról, nőkről, férfiakról, művészetről, szerelemről, irodalomról. Szövegeikben mindhárman ugyanarról beszélnek: a lényegről\" – olvasható a produkció ismertetőjében.

A Füveskönyvek – Az élet nagy kérdései című előadásra csütörtök este 7 órától várják az érdeklődőket a temesvári színház stúdiójába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Miniatűr színházi világba vezet Bagossy Levente díszlettervező Aradon nyíló makett-kiállítása

Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.

Miniatűr színházi világba vezet Bagossy Levente díszlettervező Aradon nyíló makett-kiállítása
2024. május 08., szerda

„Minden korban a küszöbön áll a borzalom”: Albert Camus A félreértés című abszurd drámájának premierje Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.

„Minden korban a küszöbön áll a borzalom”: Albert Camus A félreértés című abszurd drámájának premierje Kolozsváron
2024. május 07., kedd

Nagybányai festők alkotásaiból nyílik tárlat Nagyváradon a püspöki palotában

Nagybányai festők alkotásait felvonultató kiállítás nyílik május 8-án 17 órakor Nagyváradon a római katolikus Barokk Püspöki Palota második emeleti kiállítótermeiben – közölte Facebook-oldalán a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.

Nagybányai festők alkotásaiból nyílik tárlat Nagyváradon a püspöki palotában
2024. május 07., kedd

Vásárhelyen lép fel Sebestyén Márta és a két Gryllus, a koncerttel a zsoboki Bethesda gyermekotthont támogatják

Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos lép fel a Tizenöt Zsoltár című koncerttel Marosvásárhelyen a református Vártemplomban június 6-án, a koncerttel a Szilágy megyei Zsobokon működő, református Bethesda gyermekotthont támogatják.

Vásárhelyen lép fel Sebestyén Márta és a két Gryllus, a koncerttel a zsoboki Bethesda gyermekotthont támogatják
2024. május 06., hétfő

Európai filmklasszikusokat vetítenek a Dunán

Igazi filmcsemegéket láthatnak a nézők májustól péntek esténként a Dunán. A varázslatos európai filmklasszikusokat felújított változatban vetíti a csatorna.

Európai filmklasszikusokat vetítenek a Dunán
2024. május 06., hétfő

Kitüntette Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját a Magyar Tudományos Akadémia

Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját is kitüntették Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 197. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén.

Kitüntette Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját a Magyar Tudományos Akadémia
2024. május 04., szombat

Méhes Kati szatmári színművész: a színész és rendező jó kapcsolatának kulcsa a „szeretetfolyosó” és a bizalom

„Manapság a rendezői színház a divat, amely világrengető problémákat, kétségbeejtő víziókat tár a nézők elé, és inkább az értelemre, semmint az érzelmekre akar hatni” – fejtette ki a Krónikának Méhes Kati színművész.

Méhes Kati szatmári színművész: a színész és rendező jó kapcsolatának kulcsa a „szeretetfolyosó” és a bizalom
2024. május 03., péntek

A jazz kedvelőinek kínál egész napos adást a Szakcsi Rádió

A Magyar Jazz Hetének legfontosabb eseményeként elindult az online jazz adó, a Szakcsi Rádió. Az április 30-a óta hallgatható zenei rádió adásai a Médiaklikk mellett az ingyenesen letölthető Szakcsi Rádió-alkalmazás segítségével is foghatók.

A jazz kedvelőinek kínál egész napos adást a Szakcsi Rádió
2024. május 03., péntek

Hatalmas „puzzle”, amiből semmi nem hiányzik – Vibrál az érzékenységtől Puccini műve a Kolozsvári Magyar Opera előadásában

Kürthy András rendező precizitással illeszti helyére a Puccini Manon Lescaut című művéből a Kolozsvári Magyar Opera színpadára állított produkció valamennyi elemét.

Hatalmas „puzzle”, amiből semmi nem hiányzik – Vibrál az érzékenységtől Puccini műve a Kolozsvári Magyar Opera előadásában
2024. május 01., szerda

Újra meghirdették a Kárpát-medence fiatal énekes tehetségeknek szóló legnagyobb versenyét Nagyváradon

Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel – közölték az MTI-vel a szervezők.

Újra meghirdették a Kárpát-medence fiatal énekes tehetségeknek szóló legnagyobb versenyét Nagyváradon