2010. október 05., 09:502010. október 05., 09:50
Az intézmény vezetősége és a darab rendezője hétfői sajtótájékoztatóján számolt be az előadással kapcsolatos részletekről. Mint kiderült, a lírai címmel ellentétben egy igencsak meghökkentő jeleneteket tartalmazó darabra számíthat a közönség, amely a kamaszkor alapproblémáit boncolgatja. Az előadás hangulatképekből épül fel, a rendező szerint egy szürrealista tablót láthatunk.
A generációs problémákat feszegető darab tanulságos lehet mind a fiatalok, mind pedig a szülők, felnőttek számára. „A darab a szülő és a gyerek közti kommunikációs zavarokról beszél. Arról, hogy mi az, amivel nap mint nap találkozik a gyerek, miközben a személyisége kibontakozóban van, és megjelennek azok a nehézségek is, amelyekkel a szülő néz szembe, amikor megpróbálja megérteni gyermeke problémáit” – fogalmazott Szabó K. István.
A szűkös anyagiakra való tekintettel ezúttal nem dolgoztak vendégszereplővel. A gyermektragédiát egyébként 14 éven felülieknek ajánlják, a diákbérletesek azonban beleférnek ebbe a kategóriába. A csütörtöki évadnyitó előadásra 7 órától kerül sor, erre szabad jegyek is vásárolhatók, ugyanakkor érvényes a Tomcsa Sándor-bérlet, a pénteki előadásra pedig a Nyírő József-bérlettel rendelkezőket várják.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.