Gyermekírásokat tartalmazó kötetet jelentettek meg Marosvásárhelyen

Az iskola egykori kiváló tanára, névadója, Bolyai Farkas születésének 235. évfordulója tiszteletére jelent meg a Nevesincs osztálykönyv (avagy kagylóba szorult porszem) című kötet, amely Pop Ágnes tanítónő két évvel ezelőtt végzett osztályának írásait tartalmazza.

Máthé Éva

2010. február 11., 10:052010. február 11., 10:05

A Bolyai-gimnázium 26 tanulója korábban Pop Ágnes diákja volt. Farkas Ernő magyartanár elmondta: Pop Ágnes kivételes pedagógus, aki, hogy felkeltse diákjai kíváncsiságát az irodalom, az alkotás iránt, meghívta hozzájuk Kányádi Sándort és Kovács András Ferencet. KAF a kedd délutáni könyvbemutatón is jelen volt. A kötet egyébként az ő Osztálykönyv című versével kezdődik. A Bolyai-gimnázium fizikatanára, a Kővirág együttes frontembere, László József a könyvbemutatón előadta a vers általa megzenésített változatát.

A kötet legtöbb írása Pop Ágnes bevallása szerint úgy született, hogy az osztályban megvitattak egy-egy témát, majd azzal kapcsolatban a tanulók leírták gondolataikat, illetve Farkas Ernő több ízben neves emlékhelyekre kirándulni vitte az osztályt, a tanulók pedig a látottak alapján élménybeszámolót írtak. Több fiatal saját verset, verselemzést közölt a kötetben. Farkas Ernő  posztmodern emlékiratnak, beszélgetőkönyvnek tekinti a kötetet, „amelynek soraiból szabadság árad”.

Pop Ágnes, aki megálmodta, szerkesztette a kötetet, hangsúlyozta: könyvkiadó férje és két nagylelkű támogató segítségével jelenhetett meg a kiadvány.
A nem mindennapi osztályközösségbe tartozó gyerekek szülei nevében Nagy István színművész, rádióigazgató köszöntötte, értékelte a kötetet. Úgy véli, a gyerekek alkotó kedvét az ébresztette fel, hogy Pop Ágnes közbenjárásával személyesen találkozhattak a két költővel. Egy másik szülő, Gáspárik Attila, a vásárhelyi Művészeti Egyetem rektora írásos üzenetében többek között megelőlegezte a reményt, hogy e kötet „egy iskola-rendszerváltás kézzelfogható terméke”.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést