A táborban készült alkotások kiállításával zárták a Csíkszeredában kilencedik alkalommal megtartott Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort a hétvégén.
2013. szeptember 02., 18:152013. szeptember 02., 18:15
A kiállításnak ezúttal a Megyeháza Galéria adott otthont, a munkákat Túros Eszter művészettörténész és Nicolae Bucur műkritikus méltatta. „Gesztusszerű vonalak, fegyelmezett tempó, dinamika, sodrás, aprólékos, időigényes technikák, könnyed ecsetvonások, realisztikus rögzítés, anatómiai pontosság, jelzésszerű figurativitás, megsemmisítő, végtelen fehérek, mindent elnyelő feketék terjeszkednek, artikulálódnak a végtelenben. A pillanatok jelentősége, egymásmellettisége, egymásutánisága – az esetlegességnek is helyet adó rend jelenik meg az alokotásokon” – sorolta benyomásait a kiállítás anyagáról Túros Eszter.
A táborról elmondta, otthonos hangulat, baráti légkör jellemezte az idei Free Campet. Mintha mindenki otthonról hozta volna tartalmait, az alkotásokra azonban hatással volt a közös térben zajló munka. „A közös térben sikerült megteremteni azt az intimitást, amely feltétele a szabad alkotásnak” – hangsúlyozta a művészettörténész. Nicolae Bucur kiemelte, mivel a tábor tematikailag és műfajilag is teljes alkotói szabadságot biztosított a résztvevőknek, az alkotók saját művészi énjüknek megfelelően bontakozhattak ki, az alkotásokban fellelhető egyéni világokban mégis van valami közös. A táborban Romániából Vorzsák Gyula, Biró Gábor, Oana Bordeanu, Marius Mustaţă és Botár László, Magyarországról Damó István, Németországból Dóró Sándor, Ausztriából pedig Fazakas Csaba és Tompa Lehel vett részt. A munkáiból nyílt tárlatot szeptember 30-ig lehet megtekinteni.
Péter Beáta
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!