2009. december 21., 09:522009. december 21., 09:52
Soós Attila, az ErKE elnöke elmondta: úgy vélték, van igény egy ilyen rendezvényre, és az első órákban jelentkező látogatók száma már alátámasztotta ezt. Az esemény főszervezője hozzátette, öt cég is kiállította termékeit a börzén, zömében azonban magánszemélyek vettek részt a vásáron.
15 órától a Level 6 fotóstudió munkatársai tartottak műhelygyakorlatot a jelenlévő érdeklődőknek. A vásáron a fotóművészet kedvelői be is iratkozhattak az eseményt szervező Erdélyi Képírók Egyesületébe.
Az ErKE elnöke örömmel nyugtázta, hogy az új termékeket forgalmazó cégeken kívül idős bácsik is megjelentek még idősebb gépekkel, de fiatalok, egyetemisták is megfordultak a Tranzit Házban.
Soós Attila elmondta, ingyenessé szerették volna tenni a rendezvényt, de mivel a terembért ki kellett fizetniük, kénytelenek voltak 5 lejes belépőt szedni. Emellett a vásárt jótékonysági akció is színesítette. A látogatók 15 lejért fényképeket vásárolhattak, a fényképek eladásából származó pénzt pedig egy szeretetotthonnak ajánlják fel.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.