Fotó: A szerző felvétele
2009. október 06., 10:192009. október 06., 10:19
Az Ady Endre és a holnaposok, valamint a kommunista rezsim korát megidéző irodalmi kávéházak ötlete Bondor Andrásnak, az Expo Varadinum cég vezetőjének fejéből pattant ki. A kávéházat a korszakoknak megfelelően alakítják át, előtte pedig szerdán fiákerek, pénteken régi Fiatok állnak majd, mondta az igazgató.
A két irodalmi kávéházba minden váradit várnak, a belépés ingyenes lesz. A nagyváradi Szigligeti Társulat művészei szerdán 19 órától versekkel, kuplékkal teremtik majd meg Ady Endre korának hangulatát, és levetítik Boros Zoltán Nyugatosok a Holnap városában című filmjét is.
A Várad folyóirat szerzői is jelen lesznek, a háromórásra tervezett esten, ők a régi Váradhoz kötődő vagy éppen nem kötődő verseiket olvassák majd fel, mondta Dimény Levente, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője.
Október 9-én, pénteken szintén 19 órától Radu Enescu íróra, a Familia folyóirat volt főszerkesztő-helyettesére emlékeznek. A 70-es évek „kék szemű fiúkkal” tele világát idézik majd meg a folyóirat és a Iosif Vulcan Társulat képviselői, mondta Daniel Vulcu színművész, városi tanácsos. Azoknak, akik megélték a kort, ismerős lesz a kép, azoknak pedig, akik nem éltek akkor, érdekes lesz szembesülni az elmúlt rendszer valóságával, vélte Vulcu.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.