Fennállásának 111. évfordulóját ünnepelte felújított épületében a váradi színház

A nagyváradi színház fennállásának 111. évfordulóját ünnepelte rendhagyó évadnyitóval a nemrég önállósult Szigligeti Színház. Az épületet az utóbbi években elhúzódó felújítás után avatta fel a színtársulat szombaton este, miután egész délután az évfordulóhoz kapcsolódó eseményekkel ünnepelték, hogy újra, ezúttal önállóan vehetik birtokba a teátrumot. Megkoszorúzták a színház névadójának szülőházát, majd a színház előtt álló szobrát, délután pedig az épület páholyfolyosóján a színház régi színlapjaiból, plakátjaiból és egyéb dokumentumaiból összeállított kiállítást nyitották meg.

Nagy Orsolya

2011. október 17., 09:412011. október 17., 09:41

A tárlat anyagát Boka László, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója hozta el Nagyváradra – az OSZK idén ingyenesen végezte el annak a dokumentumcsomagnak a szakszerű restaurálását, amelyet az épület felújítása során a lépcső alatti „időkapszulába” rejtve találtak meg a munkások. A díszoklevelet és a többi dokumentumot fakszimile formában a tárlaton újra megtekinthették a váradiak. Ám az időkapszula helye sem maradt üres: az esti előadás után Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alelnöke elhelyezett egy hasonló levelet a kő alatt. „Ma, amikor a nagyváradi színház építésének 111. évfordulóját ünnepeljük, tudtul adjuk mindenkinek, akit érint, hogy 55 esztendő alárendeltség után újra önálló magyar színháza van Nagyvárad városának. Az épületet felújítottuk, erőnk és akaratunk szerint régi méltóságának pompájában áll a város szívében. Bár a történelem könyörtelen arcával fordult felénk, s a váradi magyarságot immár kilencven esztendeje kitépte az anyaország testéből, s azóta ez a magyarság mint romániai kisebbség küzd nap nap után puszta fennmaradásáért, büszkén üzenem annak, aki e sorokat majd olvassa: még vagyunk! Van templomunk, van iskolánk, és végre színházunk is. És mind, ki ismeri e századot, tudja, mindez nem csekély dolog. Megtettük, mit meg kellett tennünk azért, hogy e színház városunk közönsége áldozatkészségének és művészetek iránti szeretetének jeléül az idők végezetéig tanúsítsa: MI ITT SOHASEM ADJUK FEL!” – áll a kísérőlevélben.

A Szigligeti Színház első színházbeli premierjén megtelt a patinás nézőtér: a társulat névadójának, Szigligeti Edének a legismertebb darabját, a Liliomfit állította színpadra. A színdarabot Keresztes Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának igazgatója rendezte sok humorral és kikacsintással. A közönség többször is nyílt színen tapsolta meg kedvenceit, akiket négy évad után először láthatott ezen a színpadon.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten