HIRDETÉS
Jelentős művészeti értéket képviselő, Jézus életét, a Szent László-legendát ábrázoló 14–15. századi falfestmények láttak napvilágot a háromszéki Gidófalva református termplomának 2009-ben elkezdett helyreállítási munkálatai alkalmával. A reformáció korában a templomhajó falain bemeszelt képek teljes feltárását és restaurálását most szeptemberben fejezték be.
Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa a Krónika megkeresésére elmondta, mostanában egyre-másra kerülnek elő a Székelyföldön 14–15. századi falképegyüttesek, sajnos általában rongált, roncsolódott állapotban, de jól értelmezhetőek. Kifejtette,
ikonográfiai szempontból nem annyira különleges a gidófalvi falkép, de egyáltalán az, hogy 600 éven keresztül megmaradtak a freskók, már önmagában szenzáció.
„Az is nagy dolog, hogy szépen lehetett restaurálni őket. Középkori a templom, de nem lehetett tudni, hogy a vakolat, mészréteg alatt falképek vannak. Alapos falkutatás során kerültek elő erre utaló nyomok, festett felületek, innen indult az igazi kutatás és feltárás” – mondta a művészettörténész. Hozzátette, nagyon reméli, hogy a freskókat minél többen megtekintik majd a gidófalvi templomban.
„A reformáció előtti falfestmények újtestamentumi tematikájúak, Krisztus életéből vett jeleneteket ábrázolnak, valamint a Szent László-legendát – ez a tematika a kor falfestészetére jellemző volt. Krisztus életét szinte kötelező módon megfestették a templomokban, és a lovagkirály legendája is széles körben elterjedt freskótéma volt a középkorban a Magyar Királyság területén, persze más és más műhelyek, művészek festették meg, a paletta rendkívül változatos” – fejtette ki Jánó Mihály. Úgy fogalmazott,
a gidófalvi falfestményegyüttes mindenképpen nagyon jelentős művészeti emléknek számít egész Erdélyben.
Mint sorolta, a Székelyföldön több középkori freskó látható: az 1300-as években készült a gelencei templom falképe, legalább ilyen színvonalúak a Sepsiszentgyörgy melletti Kilyén unitárius templomában a freskók, nemrég kerültek elő az oklándi falfestmények, és a székelyderzsiek is jelentős értéket képviselnek. „Rendkívül gazdag középkori festészeti anyag található a Székelyföldön, amelyet restauráltak már” – mondta a művészettörténész.
A felújítási munkálatokat a Kiss Loránd restaurátor által vezetett marosvásárhelyi Imago Picta Kft. munkatársai végezték. Szakács Tamás restaurátor, aki középkori freskók felújításával foglalkozik, megkeresésünkre elmondta, a hosszú munka mindhárom szakaszában dolgozott a gidófalvi falfestményeken. „2009-ben végeztünk restaurátortársaimmal átfogó falkutatást, 2015-ben készült el a terv, és most fejeződtek be a munkálatok. Először a feltárások történtek meg, lokalizáltuk az összes falképtöredéket, vigyázva és megtartva minden egyes kis darabját, a konzerválási beavatkozások során rögzítettük ezeket a falképdarabokat” – fejtette ki Szakács Tamás. Mint ecsetelte, a második szakaszban történt a vakolás: elővakolás után felhordták azt a textúrát, ami hangulatában segíti a falképdarabok érvényesülését, az utolsó szakaszban következett a színbeli kiegészítés, az integrálás, ami olvashatóbbá teszi a freskót. A szakember azt is elmondta, eddig a legtöbb munkája középkori freskók restaurálása volt, Kolozsváron végezte az egyetemet restaurálás szakon, ott is mesterizett, azóta sok helyen dolgozott már Bukaresttől Nagyváradig.
– mondta el a restaurátor. Beszélt arról is, hogy úgy kell elképzelni, hogy magát a freskót tetőtől talpig levakolták a reformáció korában, 5-10 centiméter vastag vakolatréteget hordtak rá, és ezt később több ízben frissítették, meszelték. „Mindenik munkám különleges volt. A gidófalvi restaurálás nagyon komplexnek bizonyult, és hosszú ideig tartott, mivel a töredékeket egyenként kellett letisztítani, rögzíteni, az integrálás is nehézkes volt” – mondta Szakács Tamás. Kitért arra is, hogy a freskók készítésekor a 14–15. században vöröseket, barnákat, sárgákat, földszíneket használtak. A technika az volt, hogy nedves vakolatra hordták fel a színeket, ami a vakolat száradásakor beleég a vakolatba, így tudtak fennmaradni ennyi időn keresztül ezek a falfestmények. A restaurátor úgy fogalmazott, nagyon értékes a gidófalvi falképegyüttes, és reméli, következő generációk is felfigyelnek rá, értékelik és őrzik a felújított mostani állapotot.
Jánó Mihály összegzéséből kiderül, bár az évszázadok folyamán a falfestmények súlyosan megrongálódtak, a freskóegyüttes ikonográfiai programja jól kivehető. Szokatlan módon itt a képsort jobbról balra festették meg: az első, Jézus születésejelenet a diadalívtől indul, ezt követi a királyok imádása, majd a nyugati falig a betlehemi gyermekgyilkosság, a menekülés Egyiptomba, a bevonulás Jeruzsálembe, és végül a hajó nyugati falánál az utolsó vacsora képével ér véget az újtestamentumi jelenetsor. A nyugati fal felső regiszterében, a középkori Magyar Királyság területén számtalan templomban megfestett Szent László-legenda képsorát láthatjuk. Pontosabban annak két jelenetét: az első, az északi faltól kezdődően, a térdeplő Szent Lászlót ábrázolja, amint a templom kapujában álló püspök áldásában részesül a harcba indulás előtt. A szent király felett égi áldásként „Isten keze” ábrázolása szerepel, a király mögött a koronát tartó apród áll. A Szent László-legenda jeleneteit a krisztológiai sorozathoz hasonlóan jobbról balra festették meg. A király megáldását ábrázoló jelenetet balra a kerlési ütközet sokalakos kompozíciója követi. Feltételezhető, hogy a ciklus további jeleneteit (a leányrabló kun üldözését, a párviadalt, a pihenést), vagy esetleg még más, Szent László életét bemutató képeket a templomhajó déli oldalán festhették meg, azonban ezek mára elpusztultak. Szintén a hajóban került felszínre még a feltárások során, a nyugati fal alsó regiszterében Szent György és a sárkány ábrázolása, és egy szent püspök álló alakja a déli fal és a diadalív csatlakozásánál, valamint egy 14. századra tehető női szent a diadalív északi oldalán. A déli fal festményeiből csak a széles ecsetvonásokat őrző vasoxid vörös függönydísz maradt fenn.
