Erdélyi ősbemutatók a magyar dráma napján

Több ősbemutatót is tartottak az erdélyi és partiumi magyar teátrumok a magyar dráma napján, hétfőn. Szeptember 21-én, Madách Imre: Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, ahogy évek óta, ez alkalommal is Aranka György felvilágosodás kori művelődésszervező köztéri szobránál kezdte az ünneplést.

Varga László

Antal Erika

2015. szeptember 22., 19:052015. szeptember 22., 19:05

Keresztes Attila művészeti igazgató méltatta az ünnep jelentőségét, majd Demény Péter író olvasta fel az erre az alkalomra, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház felkérésére fogalmazott köszöntőjét.

„Mi más lenne a boldogság – a boldogtalanság, a csalódás, a féltékenység, a kiábrándulás, a szerelem, a szeretet, a képmutatás, a politika –, ha nem dráma, abban az értelemben, hogy szereplők, replikák és díszletek között történik? Mi más lenne az élet, ha nem dráma” – olvasta fel írását Demény, akit Bugnár Szidónia, az Artecotur Egyesület színjátszó csoportjának tagja követett, Petőfi Sándor Színészdal című költeményét adva elő.

Az eseményen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Maros Megyei RMDSZ, a Dr. Bernády György Alapítvány, az EMKE marosvásárhelyi szervezete, a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület, a Sütő András Baráti Egyesület, a Székely Színház Egyesület és az Artecotur Egyesület képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit a szobor talapzatán.

A szoborkoszorúzás után a teátrum kistermében Varga Gábor Kályhabúcsúztató című darabjának felolvasó-színházi ősbemutatóját tartották meg Gáspárik Attila színházigazgató rendezésében. A bemutatón részt vett a Nagyváradon élő szerző, akivel az előadást követően közönségtalálkozót szerveztek. Varga Gábor, Demény Péter és Gáspárik Attila kérdései nyomán a múlt időket idézve bontakozott ki a társalgás, ami a műszaki értelmiségiből íróvá lett ember sorsát, az irodalmi élet mozzanatait, valamint az egykori államvédelmi szervek megfigyelési célkeresztjében zajló magánélet viszonyait is érintette.

Nemcsak Marosvásárhelyen, de Nagyváradon is ősbemutatóval ünnepelték a magyar dráma napját: a partiumi társulat Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című darabját mutatta be hétfő este. A nagyváradi származású szerző szövege korábban elnyerte a dráMÁzat II. pályázat debütkategóriájának fődíját.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata egész napos rendezvénysorozattal várta kedden az érdeklődőket, akik többek között egy ősbemutató főpróbájára is beülhettek.

A keddi nap folyamán a helyi magyar iskolákban három alkalommal játszották a Csongor & Tünde című osztálytermi előadást. Kora délután a Szakszervezetek Művelődési Háza kistermében ingyenesen vetítették le a Móricz Zsigmond Sári bíró című színpadi művéből készült, 1979-es előadást, amelynek rendezője Kovács Ádám volt.

Az éppen 36 éve, 1979. szeptember 21-én bemutatott előadás színháztörténeti kontextusát Csirák Csaba helytörténész, színháztörténész ismertette a közönséggel. Este 6-tól a Hatházi András kolozsvári színművész írta és rendezte Manka című előadás főpróbájára várták az érdeklődőket. A főpróbát követően beszélgetésre került sor a Manka alkotóival a darabról és a próbafolyamatról.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház szombat éjszaka ünnepelte a magyar dráma napját, mégpedig rendhagyó módon: a vállalkozó szellemű, írással kacérkodó érdeklődőket „drámarögtönzésre” invitálta. A bátor jelentkezőknek az éjszaka folyamán kellett megírniuk rövid színpadi jeleneteiket, amelyeket vasárnap délután a színészek fel is olvastak az érdeklődőknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten