(Erdélyi) magyar Faust

•  Fotó: Máthé András

Fotó: Máthé András

Erdélyi vonatkozású programokat szervez a hónap folyamán a debreceni Csokonai Színház: először az erdélyi származású Miske László színművészt köszöntik 80. születésnapján, majd Orbán János Dénes A magyar Faust című színművét mutatják be díszelőadásként a teátrum 150. évfordulóján.

Hírösszefoglaló

2015. szeptember 14., 20:392015. szeptember 14., 20:39

A Miske Lászlóval szervezett beszélgetés egyben a Csokonai-történetek című jubileumi rendezvénysorozat első találkozója lesz szeptember 19-én este. 1865. október 7-én tartották Debrecen kőszínházának ünnepélyes megnyitóját.

A százötven éve történt jeles eseményről a Csokonai Színház ünnepi programsorozattal emlékezik meg a 2015/16-os évadban – adta hírül közleményében a teátrum. Csokonai-történetek címmel rendszeres találkozásokra kerül sor olyan művészekkel, akiknek élete vagy pályája szorosan kapcsolódik a színházhoz, és akik emlékeiket szívesen megosztják az érdeklődő közönséggel. Az ünnepi találkozások házigazdája a Csokonai Színház igazgatója és színművésze, Ráckevei Anna és Csikos Sándor színművész-rendező.

Évforduló és születésnap

„A sorozat első alkalma különösen kedves a Csokonai Színház számára, hiszen a szeptemberi kötetlen beszélgetés egyúttal a 80. évét betöltő Miske László születésnapi köszöntése is. A nézők a Csokonai Színház társulati tagjain és énekkarán kívül találkozhatnak Miske László nagyváradi éveinek legkedvesebb színészkollégáival, a Hajdú Táncegyüttes táncosaival, valamint az ünnepelt tanítványaival a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karáról – olvasható a közleményben. – A műsorban gyönyörű és népszerű dalokat hallhat a nagyérdemű, a születésnapos számára meghatározó jelentőségű versek és drámai részletek hangzanak el, a dicső múltat pedig fényképeken és archív mozgóképeken is megidézi a rendező, Mispál Attila.”

Miske László Marosvásárhelyen végezte színházi tanulmányait, 1966–87 között Nagyváradon, 1987-től 1990-ig Kolozsváron játszott, majd Magyarországra települt, ahol két évig a miskolci színházban szerepelt, 1992 óta pedig a debreceni Csokonai Színház alkalmazottja.

Nyílt próba díszelőadás előtt

A magyar dráma napján, szeptember 21-én nyílt próbát tart a Csokonai Színház. A nézők a teátrum 150 éves jubileumát ünneplő díszelőadás, A magyar Faust színházi alkotófolyamataiba nyerhetnek betekintést hétfőn 17 órától a színház nagyszínpadán.

Orbán János Dénes művét Árkosi Árpád rendezésében október 2-án mutatja be a színház, a főbb szerepekben Mészáros Tibor és Mercs János látható. A nyílt próbán a részvétel ingyenes, előzetesen regisztrálni nem szükséges.

A 18 órakor kezdődő próba előtt Lőrincz Zsuzsa dramaturg ismerteti meg a közönséget A magyar Faust világával, beszélget a szerzővel, a két főszereplővel, a rendezővel, a darab zeneszerzőjével, Könczei Árpáddal és a koreográfus Katona Gáborral.

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünneplik a magyar dráma napját annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten