Erdély-szerte előadásokkal, kiállításokkal, könyvbemutatókkal ünneplik a magyar kultúra napját

Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László által rendezett Tóték című előadást játssza a Tamási Áron Színház társulata •  Fotó: tasz.ro

Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László által rendezett Tóték című előadást játssza a Tamási Áron Színház társulata

Fotó: tasz.ro

Az erdélyi magyar színházak előadásokkal, kiállításokkal és könyvbemutatókkal ünneplik a magyar kultúra napját, amelynek alkalmából egyes településeken egyhetes rendezvénysorozatot is tartanak.

MTI

2022. január 18., 20:092022. január 18., 20:09

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának szervezésében január 22-én szabadtéri kiállítás lesz a színház előtt, majd a Bocsárdi László által rendezett Tóték című előadást játssza a társulat.

Emlékeztettek, hogy az idén áprilisban lesz Örkény István születésének 110 éves évfordulója, így a magyar kultúra napja alkalmából szervezett kiállítással és előadással elsősorban a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író, a világirodalmi rangú magyar groteszk próza és dráma megteremtője előtt tisztelegnek.     

A főtéren, a Tamási Áron Színház előtt több napon át látható kiállítás címe Tóték Székelyföldön.

Ennek első napján az Örkény darabjából 1969-ben Fábri Zoltán által rendezett Isten hozta, őrnagy úr! című legendás film hanganyagát hallhatják az érdeklődők. A kiállításon a darab székelyföldi bemutatói mellett az 1967 februárjában tartott ősbemutatóról is talál egy rövid információs anyagot a közönség.     

A nagyváradi Szigligeti Színház január 18. és 26. között Bihar megye több településén ünnepli a magyar kultúra napját. Egyebek mellett bemutatják Dobos Imre életútinterjú-kötetét. Január 21-én Székelyhídon vendégszerepel a Szigligeti Társulat nagysikerű előadása, a Lila ákác. Szép Ernő regényének színpadi változata korábban elnyerte a kisvárdai fesztivál nagydíját.

Január 22-én a nagyváradi közönség Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét tekintheti meg Anca Bradu rendezésében.     

Január 23-án az Aradi Kamaraszínházban a Gyulai Várszínház Mi lennék nélküled? című előadását tűzték műsorra, amelyet Szilágyi Enikő írt, rendezett és ad elő. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház január 21-én Neil Simon Furcsa pár című előadását játssza Lendvai Zoltán rendezésében a magyar kultúra napja alkalmából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében