Emlékek az Árpád-korból

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Sírköveket, freskókat és az első templom maradványait tárták fel Csíkszentkirályon. Sírköveket, az Árpád-kori templom szentélyét, freskókat, valamint egy családi sírt tártak fel a Hargita megyei Csíkszentkirály római katolikus templomában végzett ásatások során.

2007. december 11., 00:002007. december 11., 00:00

A csíkszentkirályi templom cintermében felásott 25 méteres szakaszon az ásatásokat felügyelő Darvas Lóránt, a Csíki Székely Múzeum régésze sírköveket talált: két 19. századi faragott sírkövet, valamint egy 18. századit, melyről kiderült, hogy a falu egykori plébánosáé. „Valószínűleg sok sír van még, hiszen a templom építésétől, a 12. századtól a 19. századig a templomkertbe temetkeztek a falubeliek” – mondta Darvas.

A templomjavítást is felügyelő régészek a hajó nyugati felében nagyobb beszakadást észleltek a padlón. Darvas elmondta, sejtették, hogy ott kripta lehet vagy családi sírhely, és hamarosan fény derült rá, hogy családi sírra bukkantak, melybe a 14–15. századtól a 17. századig temetkezhettek. Három sírréteget találtak, és összesen 15 sír, sírrészlet került elő. „A legalsó maradt meg legépebben. Az elhunyt ruházatából arra lehet következtetni, hogy előkelő családból származott” – mondta el Darvas. A padolás alatt félbe tört edényt is találtak ételmaradékokkal, ami azt jelzi, hogy a pogány kori temetkezési szokások még éltek a faluban ebben az időszakban. A környékbeli településeken végzett ásatások alkalmával a pogány kori szokások továbbélésének más bizonyítékait is megtalálták. „17. századi sírokban is találtunk »útravalóul« sírba tett pénzt” – mondja Darvas. A román kori hajóban még régebbi sírt is feltártak, feltehetően a 11–12. században, a templom építésekor temettek oda valakit.

A sírokon kívül a legkorábbi templom alapfalát, szentélyfalát is felfedték a déli bejárat és hajó nyugati része irányába nyitott szelvényből. A szentélyfal formája alapján 12. századi lehet. A csíkszentkirályi nem az egyetlen Árpád-kori templom a környéken: a csíkszéki templomok általában a 12. században épültek, majd a 15. század folyamán átépítették őket, szentélyüket meghosszabbították keleti irányba. Az 1332-es pápai tizedjegyzékben Csíkszentkirály plébániaként szerepel, így nyilván temploma is volt. A feltárásnak köszönhetően most már ismert a román kori templom mérete is. A mai templom nyugati részét még mindig az első templom egy hatméteres szakasza képezi, amit a barokk periódusban magasítottak.

A templom falán a nedves vakolat alól freskók kerültek elő a templom Árpád-kori részében, melyeken Mária látható a kis Jézussal, Szent Anna, valamint egy angyal. A freskókat Kocsis Lóránt falkép-restaurátor tisztította meg, ő a 14. század végére, 15. század elejére datálta keletkezésüket. A freskók konzerválásához, restaurálásához tavasszal fog hozzá a szakember.

(fotó: Rusu Tibor)

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán