Fotó: Henning János
Mihályi Gábor, a budapesti Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője rendezésében mutatja be legújabb előadását a Háromszék Táncegyüttes.
2015. november 05., 19:202015. november 05., 19:20
Az Erdély-menyegző című táncszínházi produkció premierje pénteken este 7 órától tekinthető meg Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban.
Az Erdély-menyegző Mihályi Gábor első rendezése Erdélyben. A társulat sajtótájékoztatóján a neves rendező-koreográfus megjegyezte, hogy a választott téma színpadi megfogalmazása embert próbáló feladat, amely „édes teherként nehezedik az alkotók” vállára. Az előadásban, ahogyan a cím is előrevetíti, Erdély és a menyegző, a haza és a házasság fogalma fonódik össze.
„Erdélynek a magyar kultúrában, történelemben, művelődésben, tudományban elfoglalt szerepe, egyáltalán az erdélyiség kérdése nagyon mélyre ható és magasságokba emelkedő közösségi problematika” – fogalmazott Mihályi Gábor, rávilágítva, hogy a házasság ezzel szemben a lehető legszemélyesebb téma és „legalább annyira az életünkről szóló, az élet lényegét megfogalmazni kívánó lehetőségeket rejt magában”.
Orza Călin, a produkció koreográfusa hozzátette, hogy nem titkolt szándékuk a menyegző bizonyos momentumait Erdély történetének bizonyos momentumaival társítani. „A házasság és a történelmi emlékezet töredékeinek végtelenben találkozó párhuzama e szőttes. Az élet-házasság-halál-újjászületés körforgás bemutatásával magunkról kívánunk szólni, az értékekről, amiket hordozunk és a jelenről, amit érzékelünk” – vallják az alkotók.
A színpadra vitt „folklór-színházi költemény” a történetmesélés helyett szimbólumokra, asszociációkra és a mozdulatra épül. A téma bonyolultsága és gazdagsága miatt fontos szerep jut ugyanakkor a háttérben látható animációnak. Az előadás zeneszerzője Kelemen László. A táncegyüttes életében először négyfős kamarakórus is közreműködik a produkcióban. A forgatókönyv és a dramaturgia Prezsmer Boglárka munkáját dicséri, a zenét Kelemen László szerezte. Az előadás jelmeztervezője Furik Rita, a díszletet, videót és animációt Ütő Gusztáv és Ferencz Hunor készítették.
„A táncosok sokszínű előadói képessége és a hozzájuk társuló egyéni tulajdonságaik lehetővé tették az embert próbáló feladat megvalósítását. A társulat döntő része kiváló művész” – fogalmazott a rendező. Szerinte a Háromszék Táncegyüttes repertoárja egy ízig-vérig 21. századi táncszínházi produkcióval gazdagodik. „Az előadás újra és újra visszakacsint a mára, nem révedünk misztikus, valósnak vélt vagy elképzelt aranykorokba, hanem azt próbáljuk elhitetni a nézőkkel, hogy ez itt, ma teremtődik meg” – fogalmazott Mihályi. Az előadás a bemutatót követően november 8-án és 9-én is megtekinthető.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!