Fotó: Lukácsi Lehel
Könyvekkel, társasjátékokkal, filmekkel és lekváros kenyérrel várják az érdeklődőket a nyitott könyvek éjszakáján a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban augusztus 28-án, pénteken este héttől a hajnali órákig.
2015. augusztus 24., 17:412015. augusztus 24., 17:41
A változatos programokra nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket és az ifjakat is várják. A könyvár olvasójában és kölcsönzőjében kvíz és rejtvény feladatok várnak minden korosztályra, a résztvevők kisebb meglepetéseket is kapnak.
Fél nyolctól Szabó Károly Nők a könyvtárban című fényképkiállítását nyitják meg a könyvtár lépcsőházában, háromnegyed nyolctól pedig Ambrus Lajos Vezérek és atyafik – Székelyföldi mondák, regék, történetek című kötetét mutatják be az olvasóteremben, a bemutatón jelen lesz Jakabffy Tamás, a könyv szerkesztője, a könyvet pedig Mihály Tibor helytörténész, tanár méltatja. Nyolc órától filmvetítések követik egymást a könyvtár látvány- és hangzóanyag-termében.
A rendezvényen a könyvtár új közösségi termét, a társasjáték-termet is megnyitják, itt pénteken fél nyolctól a Székely társasjátékot mutatják be, kilenc órától pedig a Six MaKING játék bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. Szőcs Endre könyvtárigazgató elmondta, hogy jól halad a társasjáték-gyűjtés, eddig sakk, malom és kártya került az új terem polcaira, ezen a héten pedig a divatosabb társasjátékokat is beszerzik. „Folyamatosan zajlik a gyűjtés, amely a nyitórendezvénnyel nem ér véget, továbbra is várjuk az adományokat, reméljük színes kínálat alakul ki” – fogalmazott az igazgató.
A gyerekekről sem feledkeztek meg, a könyvtár belső udvarán este hét órától gyerektáncházba várják a kicsiket, ahol az Udvarhely Táncműhely közreműködésével rophatják a csöppségek, valamint népdalokat tanulhatnak. A táncház résztvevőivel csoportképet készítenek az intézmény drónjával. Fél kilenctől megpihenhetnek a táncos kedvűek, ugyanis a Bátor kiskacsák című bábelőadást adja elő a Fakalinka Bábcsoport.
Szőcs Endre elárulta, hogy a bábcsoportot a Kájoni János Megyei Könyvtár könyvtárosai alapították. Fél tíztől Szente Anita Elhatározások című zenés-verses irodalmi összeállítását tekinthetik meg a rendezvény részvevői, majd este fél tizenegytől Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációs filmjét vetítik a könyvtár belső udvarán.
A rendezvény alatt folyamatosan működni fog a könyvturkáló, ahol felajánlással vásárolhatják meg az érdeklődők a kiszemelt kiadványokat. Az Átalvető program asztalánál különböző lekvárokat kóstolhatnak meg a rendezvény résztvevői, de zsíros kenyeret is kenhetnek maguknak. A Nyitott könyvek éjszakája egyben a „megbocsátás éjszakája” is, hiszen ekkor a késve visszahozott könyvekre sem számítanak fel büntetést.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!