Egyre sikeresebb a kolozsvári GroundFloor Group kortárs táncfesztiválja

„Próbálunk túlélni” – fogalmazott lapunknak Kelemen Kinga, a kolozsvári Ecsetgyárban tevékenykedő GroundFloor Group egyesület vezetője, aki szerint a független társulatoknak, a kortárs művészeknek Romániában rendkívül beszűkültek a lehetőségeik.

2013. december 16., 19:342013. december 16., 19:34

„A független társulatoknak, a kortárs művészetnek Romániában annyira beszűkültek a lehetőségeik, hogy tulajdonképpen abban sem lehetünk biztosak, hogy lesz-e egyáltalán forrásunk jövőre. A politikai helyzet és az aktuális körülmények nem bíztatnak arra, hogy hosszú távú terveket dolgozzunk ki. Próbálunk túlélni” – fogalmazott lapunknak Kelemen Kinga.

A kolozsvári Ecsetgyárban tevékenykedő GroundFloor Group egyesület vezetőjével a vasárnap este lezárult Vis-á-vis kortárs táncfesztivál kapcsán beszélgettünk, amelyet idén harmadik alkalommal szerveztek meg. A fesztivál keretében idén öt nap alatt négy elismert budapesti tánctársulat lépett fel: aTünet Együttes vezetője, Szabó Réka Apropó – Ez mind én leszek egykor című egyéni műsorával, Juhász Kata Szoborrá avatom című előadásával, a HodWorks társulat a Pirkad című produkciójával lépett fel – utóbbi két alkalommal –, a fesztivált pedig Góbi Rita és társulata zárta a Fehér fallal.

Kelemen Kinga szerint idén minden előadás telt házas volt, amely fejlődés a korábbi két alkalomhoz képest, ebben azonban szerinte nem csak a rendezvény színvonala volt meghatározó, hanem az is, hogy az utóbbi években Kolozsváron is kezd kialakulni a kortárs táncművészet iránt érdeklődő közönségréteg. „Ez a műfaj nem nagyon létezik még Kolozsváron, ritkán látnak hasonló produkciókat az itt élők, de amikor elkezdtük szervezni a fesztivált, minket is egyfajta kíváncsiság mozgatott, mintsem a hiánypótlás szándéka” – magyarázta Kelemen.

Kérdésünkre hozzátette: szívesen meghívnának a későbbiekben a budapesti társulatok mellett máshonnan is produkciókat, azonban nem mernek nagyszabású terveket szőni, mert az utóbbi években a pályázati lehetőségek nagyon beszűkültek. Idén csak a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Communitas Alapítvány támogatta a rendezvényt, román forrásokból egyáltalán nem tudtak pénzt lehívni.

Az anyagi források beszűkülése az oka annak is, hogy az eddig hét alkalommal megszervezett Trans-Contact Fesztivál idén elmaradt. Ez a GroundFloor Group egyik fő rendezvénye, az ország egyik jelentős kontakttáncfesztiválja, amelynek keretében előadóművészeknek és amatőr érdeklődőknek egyaránt lehetőségük nyílt világhírű szakemberek képzésein részt venni. A fesztiválon eddig 50 tanár és több mint 530 résztvevő vett részt.

Az egyesület színházi projektjeinek állandó rendező-koreográfusa Sinkó Ferenc, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, aki maga is otthonos a mozgásművészet területén. Az ő vezetésével és ötletei alapján, színészek és táncosok bevonásával a GroundFloor Group 2007 óta öt előadást hozott létre. A hónap elején a Parallel című produkciót mutatták be, amely a kolozsvári Temps D’Image Nemzetközi Tánc-, Színház- és Videóművészeti Fesztiválon is nagy sikerrel szerepelt.

A korábbi előadásokkal is több fesztiválmeghívásnak tettek eleget, szerepeltek a Kortárs Román Előadóművészeti Platform, a Balkán Tánc Platform programjában, valamint a Kisvárdai Fesztiválon, az Eszéki Nyári Fesztiválon és a bukaresti Restart Fesztiválon, de a budapesti Műcsarnokban és a Bakelit Multi Art Centerben is bemutatkoztak. „Nem panaszkodni akarok, de a jelen körülmények között a puszta fennmaradás is kihívás” – mutatott rá Kelemen Kinga.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket