Egyéves program Bánffy emlékére

Egész éves programsorozattal emlékeznek 2014-ben Erdélyben a 140 éve született Bánffy Miklósra – közölte az MTI-vel Prőhle Gergely, a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára, miután szombaton a rendezvénysorozat erdélyi szervezőivel egyeztetett Kolozsváron.

MTI

2013. szeptember 15., 18:332013. szeptember 15., 18:33

Kifejtette: a kolozsvári születésű volt magyar külügyminiszter emlékének ápolása nem pusztán kegyeleti aktus, hiszen mind politikai, mind művészeti tevékenysége a mai napig hat. Ő kezdeményezte a népszavazást, amelynek köszönhetően Sopron visszakerült Magyarországhoz – ez a politikus szerint önmagában egy elévülhetetlen történelmi tett. A nagy ellenállással mit sem törődve ő mutatta be Bartók Béla darabjait a budapesti Operaházban, amikor annak intendánsa volt – idézte fel Prőhle Gergely. Mint beszámolt róla, a szombati megbeszélésen több rendezvény is körvonalazódott, amelyekkel a magyar külügyminisztérium több kolozsvári kulturális intézménnyel közösen emlékezik meg a nagy magyar művészről és reálpolitikusról.

„Már készül Bánffy Erdélyi Trilógiájának román nyelvű fordítása és kiadása: ezért volt jelen a megbeszélésen Marius Tabacu, aki fordítóként számos magyar művet ültetett át románra. A bonchidai Bánffy-kastélyt is szeretnénk jobban bekapcsolni a kulturális körforgásba. A budapesti Operaház és a Kolozsvári Magyar Opera szervezésében alakul egy Bánffy-emlékest, ahol nem zárható ki, hogy Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervei újra láthatóvá válnak” – sorolta a helyettes államtitkár. Hozzátette, a magyar külügyminisztérium eddig is „oroszlánrészt” vállalt abban, hogy a Tőkés Erzsébet vezette kolozsvári Házsongárd Alapítvány felújíthassa a Házsongárdi temetőben álló Bánffy-kriptát.

A helyettes államtitkár Kolozsváron oktatási intézményeket is felkeresett. Elmondta: a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen főleg a magyarországi felsőoktatási intézményekkel való együttműködésről volt szó. Örömmel tapasztalta, hogy a magyar tanítóképzőn növekszik a hallgatók száma – tette hozzá. A magyar költségvetési támogatással működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a kolozsvári kar utóbbi két évben felépült, átadás előtt álló új épületét látogatta meg. „A nemzeti megmaradás és a modernizáció itt is kéz a kézben jár, és úgy gondolom, egy nagyon helyes cél szolgálatában fektették be a magyar adófizetők pénzét” – mondta Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban