Pénteken 19 órakor mutatja be a Csíki Játékszín az évad negyedik nagyszínpadi bérletes előadását Kövesdy István rendezésében. A vihar kapujában című bűnügyi drámát Müller Péter írta Akutagava Rjúnoszuke japán író elbeszélései és Kuroszava Akira azonos című, közismert filmje nyomán.
2014. február 20., 19:582014. február 20., 19:58
„Háború sújtotta vidék. Egy szamurájt holtan találnak az erdőben. Feleségét megerőszakolták.
A szemtanúként kihallgatott favágó és a tárgyaláson részt vevő pap romok fedezékében meghúzódva, együtt várja, hogy elálljon az eső.
Egy koldusnak mesélik el a gyilkosság körülményeit, megidézik a tárgyalást és az ott elhangzó vallomások különös ellentmondásait\" – olvasható az előadás ismertetőjében.
„A darab nem arról szól csupán, hogy végzetesen beleszorultunk saját, szubjektív világunkba, s mindannyian másként éljük meg a valóságot, hanem arról, hogy a »szerep«, a »persona« rásült az arcunkra, kifelé élünk, s ettől tudatunkat nem valódi lényünk, hanem szerepünk határozza meg\" – fogalmaz a szerző, Müller Péter a darabja kapcsán.
A péntek esti bemutatóra a Bánk bán bérlet érvényes, de jegyet is lehet váltani a fennmaradó helyekre.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!