DráMA-találkozó koncertekkel Székelyudvarhelyen

Szerdán kezdődik a 4. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen. A hatnaposra tervezett seregszemle és szakmai találkozó idei újítása, hogy a színházi előadásokon kívül koncertek is lesznek, ezekkel próbálnak egyfajta átjárást teremteni színház és zene között.

Dénes Emese

2011. október 07., 10:442011. október 07., 10:44


„A találkozót négy évvel ezelőtt azzal a céllal indította a Tomcsa Sándor Színház, hogy szakmai kitörési lehetőséget teremtsünk a társulatoknak, továbbá, hogy az udvarhelyi közönség számára eddig ismeretlen darabokat hozzunk el” – számolt be a csütörtöki sajtóértekezleten Nagy Pál színházigazgató. Elhangzott: most már jövője is van a dráMA-találkozónak, nem csak múltja. Idén is lesznek román nyelvű előadások, de újításként dzsessz- és könnyűzenei koncertek is bekerültek a programba. Céljuk ezzel az, hogy olyanokat is elcsalogassanak a színházba, akik korábban nem jártak.

A nyitónapon, október 12-én a sepsiszentgyörgyi Próba után Lacikánál borozunk együttes Kovács András Ferenc megzenésített verseit adja elő, de a hat nap alatt fellép a Magyar Jazz Quartett, és akusztikus koncertet ad a magyarországi Kesh zenekar is.

A szervezők arra buzdítják a nézőket, hogy ne csak az előadásokon és a közönségtalálkozókon vegyenek részt, hanem a délelőtti szakmai előadásokon is, amelyek által jobban megérthetik a kortárs drámát és színházi világot. Ezt kívánják lehetővé tenni azzal is, hogy idén úgy szervezték a találkozót, hogy hétvégére is tartalmas programok kerüljenek.

Az október 12. és 17. között zajló rendezvénysorozatra jegyek már válthatók, felnőtteknek 12, nyugdíjasoknak és diákoknak 8 lej a beugró a színházi előadásokra, a bérlet pedig 60 lejbe kerül. A Magyar Jazz Quartett koncertje 15, a Kesh zenekaré 10 lejbe kerül, a P.u.L.b.-koncert pedig ingyenes lesz. A programról részleteket a szinhaz.ro oldalon találhatnak az érdeklődők. A találkozó idején a színház kis kiállítótermében Alkotni jó! címmel idén is kézműves-kiállítás nyílik a helyi társulat színészeinek alkotásaiból.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten