Divatba hozni a „kulturális házfoglalást”

Hatalmas sikert aratott a New York, New York! – avagy Ki jön velem szobára? című vizuális interaktív képzőművészeti kiállítás a Kolozsvári Magyar Napok nyitónapján. 

Kiss Előd-Gergely

2013. augusztus 20., 18:562013. augusztus 20., 18:56

A tárlatnyitóra ötszázan voltak kíváncsiak, a nap folyamán pedig az ezer főt is meghaladta a látogatók száma – számolt be a Krónikának Szántai János író, társszervező. Szerinte általában egy kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitója legfennebb 50-60 látogatót vonz. „Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a látogatottsággal romániai magyar viszonylatban ott van a top 5-ben” – nyilatkozta lapunknak Szántai János. Hozzátette: a siker feleségének, Márkos Tündének, az Origo Egyesületnek és Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek, no meg az ihletett helyszín választásának köszönhető, hiszen a 11 képzőművész mellett a 12. kiállító maga az egykori New York Szálló. A tárlaton egyébként Darvay Tünde (Napocska), Diana Drăgan Chirilă, Ferenczy Botond, Jánosi Andrea, Kalló Angéla, Kudor István, Márkos Tünde, Miklós Szilárd, Lőrincz Gyula, Szabó András, Szőcs Zoltán (Zörgő) munkáit tekinthetik meg az érdeklődők a hét folyamán naponta 10 és 20 óra között.

Szántai János ugyanakkor elmondta: a tárlat koncepcióját Márkos Tünde dolgozta ki, ő találta ki, hogy a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt az egykori New York kávézó és szálloda első emeltén 11 szobába 11 képzőművész költözzön be képletesen, ahol kiállítják alkotásaikat. „Ez azért nagyon fontos, mert ez a 11 kortárs alkotó egyébként valószínűleg soha együtt ki nem állított volna” – hangsúlyozta lapunknak Szánatai. Hozzátette: azért is jelzés értékű a kiállítás, hiszen szemben a nyugati országokkal nálunk még nem elfogadott, hogy a kortárs kultúra elfoglalja a parlagon heverő köztereket. „Például Berlinben a 90-es években amikor a házfoglaló akciók során képzőművészek és más kultúrateremtők, szolgáltatók elfoglaltak lakatlan épületeket és hatalmas kulturális eredményeket tudtak felmutatni az ottani hatalom sokkal engedékenyebb volt. Sőt támogatta őket, mert rájöttek, hogy ez milyen imázsteremtő tőkét jelenthet. A kelet-európai végeken ez mintha nem lenne jellemző. Sőt inkább nem támogatják ezeket a kezdeményezéseket annak dacára, hogy nagy a verseny az Európa Kulturális Fővárosa címért” – fejtette ki a Krónikának Szántai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban