Díjazott fényképek a Kultúrpalotában

Jubileumi kiállítást szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Román Fotóművészeti Szövetség (AAFR), valamint a Marosvásárhelyi Fotóklub abból az alkalomból, hogy idén 60 éves a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége (FIAP).

Máthé Éva

2010. november 05., 10:452010. november 05., 10:45

A Marosvásárhelyi Fotóklub elnöke, Incze István a megnyitón elmondta: 1950-ben Svájcban 15 ország fotósainak részvételével jött létre a nemzetközi szövetség. Ma már 86 országban van tagsága. A Romániai Fotóművészeti Szövetség 1956 novemberében alakult meg bukaresti székhellyel.

Az országos szervezet jelenlegi székhelye Nagyváradon van, elnöke Tóth István, és a hazai fotográfusokat a FIAP kongresszusain, egyéb összejövetelein Balási Csaba képviseli. A FIAP többek között a nemzetközi seregszemlék szervezését, a szakmai továbbképzés biztosítását, a fotózás népszerűsítését és a legértékesebb fotográfiák nemzetközi kiadványban való megőrzését tekinti feladatának. Biztosítja a szakmaitapasztalat-cserét.

A fotóművészek világtalálkozói Incze István szerint „olyanok, mint valami nemzetközi kulturális börzék”, ahol szakmai kapcsolatokat lehet kialakítani. Balási Csaba ezüstérmes fotóművész is jelen volt a tárlatmegnyitón, amelynek keretében azok a hazai fotóművészek állították ki néhány munkájukat, akik a hatvan év folyamán különböző díjakat kaptak a nemzetközi szövetségtől.

A Marosvásárhelyi Fotóklub egyébként 1953-ban létesült, Marx József, Haragos Zoltán, Bálint Zsigmond, Török Gáspár nevéhez fűződik a megalakulása. Mindvégig az ország egyik legrangosabb, legaktívabb fotóklubja maradt, és nemzetközi hírnévre tett szert. Számtalan fotóművészt „dajkált”. A most kiállított 131 fénykép – 39 szerző alkotása – az utóbbi hatvan év hazai „fotótermésének” a legjavát képviseli.

A legtöbb kiállító marosvásárhelyi. Huszonhat fotóművész munkái érkeztek más városból. A kiállítók az évforduló alkalmából emlékérmet kaptak, és ugyancsak elismerésben részesült a Maros Megyei Tanács elnöke, Lokodi Edit Emőke, amiért hathatósan támogatta a Marosvásárhelyi Fotóklubot. A kiállítás november 21-éig tart nyitva.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten