A Csíki Játékszín nagytermében vendégszerepel december 2-án, hétfőn este 7 órától Georg Büchner Leonce és Léna című darabjával a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata.
2013. november 25., 15:512013. november 25., 15:51
A teátrum közlése szerint az igazgató-főrendező, Tompa Gábor rendezte produkciót három évvel ezelőtt pontosan ezen a napon mutatta be a kolozsvári színház, a Leonce és Léna azóta ötvennégyszer került műsorra.
Az előadással a társulat számos fesztiválmeghívásnak tett eleget: 2011-ben a szarajevói Mess Színházi Fesztiválon vett rész, szintén abban az évben a Pécsi Országos Színházi Találkozóra is beválogatták az előadást, majd 2012-ben a kolumbiai Bogotában tizenharmadik alkalommal megszervezett Latin-Amerikai Színházi Fesztivál meghívásának tett eleget a színház.
Idén a giesseni Büchner International Színházi Fesztiválon és a Prágai Nemzeti Színházban is látható volt a Leonce és Léna. Az előadásban a Valerio szerepét alakító Viola Gábort 2011-ben a legjobb férfi mellékszereplőnek járó UNITER-díjjal jutalmazta a Román Színházi Szövetség, a Leonce és Lénát a 2010-es év legjobb előadásának díjára, Carmencita Brojboiut pedig a színpadi látványvilágért a legjobb díszlettervezőnek járó elismerésre jelölte az UNITER zsűrije. Az előadásra már válthatók jegyek a csíkszeredai teátrum jegypénztárában.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
szóljon hozzá!