Csíkszereda főterén tartotta új bemutatóját a Hargita néptáncegyüttes

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Júlia, szép leány című előadását és a Csíki Kamarazenekar nyitóhangversenyét emelte ki az idei Csíkszeredai Városnapok programjából a város polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán.

2013. augusztus 05., 17:032013. augusztus 05., 17:03

 

„A népművészetre, hagyományőrzésre felépített szombat is nagyon színvonalas programot kínált. Talán az egész országban nincs példa arra, hogy a városnapokon egy teljes nap a hagyományőrzésről szóljon – fogalmazott az elöljáró a Székelyhon kérdésére. – Összességében abban is megerősödhettünk, hogy az a törekvés, amit évekkel ezelőtt elindított a szervezőcsapat Antal Attila alpolgármesterrel az élen, az most már tényleg beérett.\"

Ráduly emlékeztetett arra is, hogy a pityókafesztivál végén bemutatták a Márton Áron-szoborcsoport makettjét, amelyet a jövőre nézve fontos momentumként értékelt. Sárpátki Zoltán háromalakos szoborkompozícióját a polgármester reményei szerint a jövő évi városnapokon fel is avatják a Szabadság téren lobogó székely zászló helyén.

A Csíkszeredai Városnapok Szabadság téri színpadán szombat este mutatták be a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes új táncjátékát, amely Nyírő József Júlia szép leány című művéből készült. A bemutató előtt tartották a Kosz Szilveszter Gyermek-néptáncfesztivált, majd a csíkszeredai Borsika néptánccsoport és a Fölszállott a páva közönségdíjasa, a balánbányai Ördögborda is fellépett. A Hargita Együttes produkciójában a Heveder zenekar muzsikált – de az éjfél körül kezdődő szabadtéri táncházban is ők húzták a talpalávalót.

Nyírő József a Júlia szép leány című színművét – amelyet a moldvai és székely néprajzi tájegységeken közismert azonos című népballada ihletett – éppen nyolcvan éve mutatták be először Csíkszeredában, 1933 augusztusában egy erdélyi turné állomásaként. A népköltészeti alkotásban a kertben virágot szedő lányhoz égi ösvényen érkezik egy „fodor fehér bárány a napot s a hódat szarva között hozván\", és elhívja a lányt a mennybe, a szüzek seregébe. Júlia elbúcsúzik anyjától, aki egy siratóének hangján meséli el lánya égbe menetelét.

Nyírő színművében a beteljesületlen tiszta szerelem a fő téma. A szentmártoni bíró fia, Jóska és a házukkal szemben lakó erdőpásztor leánya, Júlia igaz szerelméből nem köttethetik frigy, a bíró ugyanis a nagy birtokkal rendelkező Hajdú Péter lányát szemelte ki fiának. Jóska szembeszegül az apja akaratával, és bujdosni kényszerül. A határvédő székely katonák seregébe felveszik, de már az első csetepatéban golyó találja el, és meghal. Júlia megérzi kedvese halálát, nem tudja legyűrni bánatát, és magához szólítja az ég.

A Hargita Együttes új műsorában nagyon kevés a szöveg, a tánc nyelvén mesélik el a történetet. A Kelemen Szilveszter által rendezett produkcióban főképp székelyföldi táncokat (küküllőmenti, felcsíki) láthat a közönség, de cigányzene és egy napjainkban játszódó jelenet is színesíti. Az idei csíki városnapok koncertekkel és tűzijátékkal ért véget vasárnap este.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket