Bravúros színházi nyelven szól a zenéről az Ifjú barbárok című kolozsvári előadás

A 29 éves ifj. Vidnyánszky Attila nem először dolgozik a kolozsvári társulattal, tavaly a Rómeó és Júliát állította színpadra, most pedig egy olyan előadást, amely az első percektől kezdve a végéig magával ragadónak, sodró erejűnek bizonyul.

 Az Ifjú barbárok egyik üdvözlendő hozadéka, hogy felkelti a kíváncsiságot Bartók sokak számára „nehezen megközelíthető” művészete iránt, de így tesz Kodály életművével is. És teszi mindezt olyan lendülettel, hogy minden nézőkorosztályt közelebb vihet a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének, Bartóknak a művészetéhez, amely nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.

Az Ifjú barbárok, ha úgy tetszik, emberközelbe hozza a két művészt, mondhatni megszeretteti a közönséggel, és ez nagyon lényeges, hiszen csak azokat tudjuk megszeretni, akiket megismertünk.

Még sok mindent fel lehetne sorolni annak alátámasztására, tulajdonképpen mi lehet az a varázslat, erő, ami az előadásból sugárzik. És szintén rengeteg eredője lehet annak, mivel érhető el, hogy a közönség tíz percen keresztül állva tapsoljon az előadás végén. Nem a bemutatókon szinte „kötelező”, tiszteletszerű tapssal, hanem őszintén, erőteljesen, lelkesen, sokáig. Mert ehhez bizony sok minden szükségeltetik, talán több olyan összetevő is, amit nem minden produkció tudhat magáénak.

Először is adott az a bravúr, amit az alkotócsapat – élén a rendezővel – sziporkázóan hajt végre. Az előadás főszereplője ugyanis nem más, mint maga a nagybetűs Zene, amiről a színház nyelvén fogalmazódnak meg a leglényegesebb dolgok. Fontos megjegyezni: elsősorban nem a zene nyelvén – bár a Tokos zenekar nagyszerű hozzájárulása figyelemre méltó –, hanem a színház nyelvén szól a muzsikáról az Ifjú barbárok.

Ez önmagában rendhagyó, hiszen az ember ahhoz szokott hozzá, hogy a zenéről természetszerűleg a zene nyelvén lehet elemi erővel közölni valami lényegeset.

Az előadásnak (és az alkotócsapatnak) pedig ez az elsőre ellentmondásosnak tűnő bravúr maradéktalanul sikerül, a Bartók és Kodály életművéből, életpályájából,  népzenegyűjtő útjaiból inspirálódott „történet” úgy szól a zenéről, hogy közben vérbeli színház, tele mozgással, színnel, játékkal, átváltozással és nem utolsósorban humorral. Teszi mindezt úgy, hogy közben elgondolkodtató tartalmakban sem szűkölködik. Szavak nélküli közös nevező Bartók és Kodály zenéje – üzeni az Ifjú barbárok, amelynek szövegét Vecsei H. Miklós állította össze.

A látványvilágot is erős tartópillérek támasztják meg: Berecz István erőteljes, sodró koreográfiája, a négy fiatal táncos virtuóz jelenléte, Csiki Csaba letisztult, sokfunkciós, egyszerű, de mégis sejtelmes, a nem túl tág stúdiótérbe tervezett díszletei, és Cs. Kiss Zsuzsánna „egyszerű és nagyszerű” jelmezei, amelyek rugalmasan és kreatívan illeszkednek az előadás teremtette sajátos világba.

Ifj. Vidnyánszky Attila szokatlannak, nem mindennapinak tekinthető módon „alkalmazza” a színészeket. A sok-sok felsorakoztatott „átváltozás” ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy a színészek egyazon előadásban mutathassák meg, mennyire sokoldalúak, hány karaktert tudnak briliánsan megformálni.

Szinte mindenikük sorban több, akár 5-6 figura „bőrébe” bújik, és mindenik színész szinte kivétel nélkül mindenik karaktert nagyszerűen alkotja meg. Talán ha az ifj. Vidnyánszky ötletei, „vonalvezetései” nem ilyen irányban mozognának, az előadásban színpadra lépő színészek egyikéről-másikáról talán nem is tudnák meg a kolozsvári előadásokat rendszeresen követő nézők, milyen nagyszerűen tudnak megteremteni egy-egy, egymással akár szöges ellentétben álló, egymásra nem is hasonlító figurát.

A színészek ugyanis kivétel nélkül pazar játékot mutatnak fel.

Bartóknak a földi rögvalóságban botladozó, a zene transzcendens világában önmagát megtaláló figuráját Imre Éva alakítja nagyszerűen. Kodály alakját Szűcs Ervin teremti meg szintén bravúros módon. De kizárólag dicsérő szavakkal lehet illetni a többi „átváltozó” művész munkáját: Tőtszegi Zsuzsáét, Albert Csilláét, Bodolai Balázsét, Gedő Zsoltét, Farkas Lorándét és Váta Lórándét.

Az előadás nézője határozottan azt érzékeli, óriási, összehangolt munkát végzett az alkotócsapat, amelynek mindenik tagja teljes erőbedobással vett részt az Ifjú barbárok különleges világának megteremtésében.

– mondta ifj. Vidnyánszky Attila a bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón, hozzátéve, izgalmas olyan témához nyúlni, ami nem szorul a szavak magyarázatára, és a zene témája ilyen. Bár a Vecsei H. Miklós által összeállított szöveg frappáns, feszes, jó ritmusú, amit a nagybetűs Zenéről szóló előadás üzen és közvetít, valóban nem szorul a szavak magyarázatára. Ahogy maga Vecsei mondta: a legszebb szavaknak is lejár a szavatossági idejük, Bartók és Kodály életműve pedig a szavakon túl üzen.

Még sok figyelemre méltó összetevője van az előadásnak, ezek közül az egyiknek talán kiemelten fontos szerep jut abban, hogy a néző katarzisélménnyel marad. Ez pedig nem más, mint az, hogy az Ifjú barbárok rengeteg pillanata önfeledt nevetésre ösztönöz, arra a fajta nevetésre, amit mostanában talán nem túl sűrűn vált ki színházi előadás a közönségből.

Valahogy mintha kicsit feledésbe merülne, hogy a súlyos, elgondolkodtató tartalmak nem föltétlenül idegenítendőek el a felszabadító nevetéstől, ami a színház egyik ősi ereje.

Az Ifjú barbárok arra is emlékezteti a nézőt: bármi is történjen, sem játszani, sem nevetni nem kellene elfelejtenünk. Az Ifjú barbárok a kolozsvári színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója, a magyarországi városban is bemutatták a hétvégén. A produkciót Kolozsváron legközelebb augusztus 17-én láthatja a közönség.