A bánsági gyökerekkel rendelkező újságírónő beszélgetőpartnere Fincziski Andrea színésznő volt, aki inkább jó érzékkel alakította a történetmesélés fonatát, mintsem faggatta a meghívottat. Schäffer Erzsébet mesélt erdélyi gyökereiről, szülei filmbeillő megismerkedéséről, és arról, hogy bár Magyarországon született és nőtt fel, kamaszkora nyarait a Bánságban, Temesváron töltötte az „ómamánál”. „Ómama” nem szeretett egyedül lenni, így négyszer is újra férjhez ment, nagylelkű és nagyszájú volt, személyisége nagyon nagy hatással volt az írónőre.

Schäffer Erzsébet elmondta, soha nem akart újságíró vagy író lenni, nem akart tanulni, egyetemre menni, így segédmunkásként kezdett dolgozni egy kábelgyárban. Nagyon szerette az ottani közeget, érdekesnek találta az őt körülvevő embereket – hiszen gyerekkora óta nagyon kíváncsi volt az emberekre. Ennek kapcsán is felidézett egy gyerekkori történetet, ugyanis minden kérdésre történettel válaszol, mindenről eszébe jut egy emlék, egy sztori – ez adja írása, könyvei lényegét is.

Valós történet volt az is, amit először megírt, még a kábelgyárban dolgozva. A gyárban volt egy elkerített, „imperialista” terület, ahol olyan üres csévéket őriztek, amelyeket később visszáruztak az olasz Terni város kábelgyárába. Schäffer Erzsébet, aki jól beszélt franciául, egyszer, amikor senki nem látta, üzeneteket írt a csévére franciául, rövid néha vicces mondatokat: „Magyar lány vagyok.” „Itt élek Budapesten.” „A kábelgyárban dolgozom.” „Hosszú a combom.” „Nagy a fantáziám.” Leírta a nevét és a kábelgyár címét is, majd meg is feledkezett a csínyről, egészen addig, amíg egy nap a gyár portása hívatta, mondván, hogy egy férfi, aki „nem beszél semmilyen nyelven”, őt keresi.

Ez volt az első történet, amit papírra vetett, s aminek nyomán azonnal azt mondták neki, hogy írjon, ne drótokat tekergessen. Ezután kezdett újságíróként dolgozni, rendszeresen írni. Schäffer Erzsébet azt is elmondta, tulajdonképpen minden írását az ihleti, hogy életében szinte mindennaposak a megmosolyogtató, megnevettető vagy épp tanulságos jelenetek, az utcán, a villamoson mindenhol valami érdekesbe botlik.

Az esemény egy órája nagyon hamar elrepült.

Bár kitolni nem lehetett, senki sem szomorkodott, a közönség úgy távozott, mint egy színházi előadásról, nemcsak egy beszélgetéssel az emlékezetében, hanem egy élménnyel, Schäffer Erzsébet sugárzó személyiségének mindenkit felvidító hatásával.