Bolyai Jánosra emlékeznek

Százötven évvel ezelőtt halt meg Bolyai János, a nemeuklideszi geometria világhírű megalkotója, a magyar tudomány egyik legnagyobb alakja. Az évfordulóra nemzetközi tudományos konferenciával emlékeznek Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián és Marosvásárhelyen a Sapientia-egyetemen.

Hírösszefoglaló

2010. szeptember 03., 09:142010. szeptember 03., 09:14

Az augusztus 30. és szeptember 4. között zajló rendezvénysorozat szervezői a budapesti Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara, valamint a Sapientia EMTE Műszaki és Humán Tudományok Kara. A szervező- és programbizottság elnöke Prékopa András akadémikus. „Ma, a kreativitás, az ötlet idealizálásának korában Bolyai arra figyelmeztet, hogy az időt csak a valóban tág teret nyitó és az azzal boldoguló gondolatok hajtják saját sodruk irányába” – hangsúlyozta a budapesti megnyitón Pálinkás József, az MTA elnöke. Elmondta, sokszor esik szó a megújulás szükségszerűségéről, arról, hogyan kellene még emberközelibbé, hétköznapibbá tenni a tudományt, hogy a nehéznek tűnő gondolatok mindenkihez eljussanak. „De közben azt is tudjuk, hogy csak az a gondolat hagy mély nyomot, amelynek súlya van.

Amelyben küzdés, gyötrődés, meg nem értettség harcol kora szokásrendszerével” – utalt az elnök Bolyai János saját korában el nem ismert munkásságára. Mint felidézte, Bolyait saját eszméinek nagysága sodorta távol tulajdon korától és társadalmától, de ez teremtette meg a gondolataival való találkozás kortól független, tiszta örömét is. „Bolyai nem a tömegek tudósa, tőle nem csupán tételeket, tényeket, de nézőpontot, világképet, gondolkodást tanulhatunk” – emelte ki az MTA elnöke.

A budapesti és a marosvásárhelyi előadások számos érdekes témakörben zajlanak, mint például a geometria története, a nemeuklideszi geometriák, a poliéderek, a térfogatszámítás, a kombinatorikus geometria, a diszkrét geometria, a merev szerkezetek elmélete, a differenciálgeometria, a sztochasztikus geometria, a konvex analízis és optimalizálás, a geometriai algebra, Bolyai János élete és munkássága, Bolyai Farkas élete és munkássága, a Bolyaiak az irodalomban, valamint Bolyai János felfedezésének filozófiai és kultúrtörténeti hatása. Budapesten Ács Tibor, Böröczky Károly, Korchmáros Gábor, Molnár Emil, Nagy Péter Tibor, Roska Tamás, Szász Domokos, Solomon Marcus (Bukarest), Szergej Matvejev (Cseljabinszk), valamint Alekszander Mednyik (Novoszibirszk) tartott előadást. Marosvásárhelyen Gábos Zoltán (Kolozsvár), Kolumbán József (Kolozsvár), Nagy Dénes (Melbourne), Oláh-Gál Róbert  (Csíkszereda), Petru Mocanu (Kolozsvár), Sándor József (Kolozsvár), Szabó Péter Gábor (Szeged), valamint Weszely Tibor (Marosvásárhely) ad elő. A résztvevők szeptember 4-én Marosvásárhelyen megtekintik a város nevezetességeit és a Bolyai-emlékhelyeket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten