Bodrogi Gyula életműdíjat vehetett át

A Miskolci Nemzeti Színház művészei kapták a legjobb előadásért járó Dottore-díjat a nyíregyházi Vidor Fesztiválon, ahol Bodrogi Gyula életműdíjat vehetett át.

MTI

2009. szeptember 08., 09:512009. szeptember 08., 09:51

Mintegy 430 programot – színházi előadásokat, világzenei koncerteket, kiállításokat, filmvetítéseket – kínált az érdeklődőknek a múlt héten lezajlott nyíregyházi Vidor Fesztivál, mely Közép-Kelet-Európa legnagyobb ilyen jellegű fesztiválja. A Móricz Zsigmond Színház szervezte színházi seregszemlén idén a Miskolci Nemzeti Színház előadása bizonyult a legjobbnak. A miskolci színészek Ken Ludwig Botrány az operában című bohózatával érdemelték ki a fődíjat.

Bodrogi Gyula, aki François Veber Bérgyilkos a barátom című komédiájában játszott főszerepet a fesztiválon, pályafutásának kimagasló színházi, film- és televíziós alakításaiért vehette át az életműdíjat a nyíregyházi rendezvény díjkiosztó gáláján.

A fesztivál legjobb utcaszínházi előadásáért járó díját a Debreceni Szárnyas Sárkányok társulata kapta a L’avare című produkcióért, míg a versenyfilmek közül a Kaméleon című mozialkotásnak ítélte oda a zsűri a legjobb filmvígjáték Hyppolit-díját.

A legjobb alakításért járó elismerést vehette át Kerekes Éva (budapesti Örkény Színház) és Pálfi Kata (budapesti Új Színház), a legjobb epizódszerepért járót pedig Pálmai Anna (budapesti Katona József Színház) és Szabados Mihály (Szombathelyi Weöres Sándor Színház) kapta.

A legjobb rendezésért járó díjat Tamási Zoltánnak ítélték oda, aki a budapesti Stúdió „K” Színházban állította színpadra a Hű, de messze van Petuski című kamaradarabot. Pulcinella-díjat kapott Csákányi Eszter A hét asszonya című darabban nyújtott alakításáért (a Kék és az Orlay Produkciós Iroda közös előadása) és Pantalone-díjat Zöld Csaba, a Bérgyilkos a barátom című darab egyik szerepformálásáért (a József Attila Színház előadása). Díjazta a zsűri a legjobb zeneszámokat is: a Monori András–Várady Szabolcs szerzőpáros kapta az elismerést a Katona József Színház bemutatta A hős és a csokoládétorta című darab betétdalaiért.

Az augusztus 28. és szeptember 5. között megszervezett Vidor Fesztivál Nyíregyházán, valamint a térség 38 településén zajló programjaira idén közel 200 ezren voltak kíváncsiak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten