Bessenyei István nevét veszi fel a Szatmárnémetibe költöző romániai Országos Diákszínjátszó Fesztivál

Bessenyei István számára a diákszínjátszás ügye mérhetetlenül fontos volt •  Fotó: Facebook/Harag György Társulat

Bessenyei István számára a diákszínjátszás ügye mérhetetlenül fontos volt

Fotó: Facebook/Harag György Társulat

Bessenyei István nevét veszi fel a romániai Országos Diákszínjátszó Fesztivál, amelyet ezentúl Szatmárnémetiben fognak tartani – közölte szerdán a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

MTI

2022. április 13., 20:572022. április 13., 20:57

A színház közleménye Bessenyei Gedő Istvánt, a Harag György Társulat igazgatóját idézte, aki elmondta, hogy a 2018-ban elhunyt édesapja – aki a Harag György Társulat örökös tagja és volt igazgatója – évtizedeken át segítette a Szilágycsehben tartott Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál megszervezését, évente tartott tábort diákszínjátszóknak, és akkor is a diákszínjátszók mellett volt, amikor már gyógyíthatatlan beteg volt.

„Számára a diákszínjátszás ügye mérhetetlenül fontos volt, ahogyan a felnőtt műkedvelő színjátszásé is, amelynek utolsó szatmári műhelyét, a Kulissza Színpadot is ő alapította és vezette tíz éven át” – mondta Bessenyei Gedő István.

Az igazgató rámutatott, hogy a diákszínjátszásban nem az az elsődleges cél, hogy majdani színészeket képezzenek, sokkal fontosabb, hogy színházszeretővé, nézővé váljanak a fiatalok.

De talán még ennél is fontosabb – és ez volt a fesztivál névadójának a hitvallása is –, hogy nyílt, bátor emberekké váljanak, akik nem rettennek meg, ha közönség elé kell lépjenek, ha vállalniuk kell nyilvánosan a gondolataikat – mutatott rá.

Az új szervezők nevében Pataki Enikő, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója felhívást intézett a Romániában működő magyar diákszínjátszó mozgalmak vezetőihez, hogy bár sokuk munkáját visszavethette vagy akár kényszerszünetre ítélte a koronavírus-járvány, indítsák újra a színjátszóköröket, és vegyenek részt a fesztiválon, amely november 11. és 13. között lesz. A seregszemle eddig vándorfesztivál volt, mindig a nyertes csapat nyerte el a szervezés jogát.

A Szatmárnémetibe költöző verseny névadója, Bessenyei István színész, rendező és színházigazgató, a Proscenium Alapítvány egykori elnöke számos diák és műkedvelő színjátszómozgalom alapítója és szaktanácsadója volt. 1981-től 2018-ban bekövetkezett haláláig a szatmári magyar társulat művésze volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon

A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon

Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten

Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten
2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film