Bemutatta idei kulturális programját Szatmárnémeti

Az utóbbi években féléves kulturális programmá nőtte ki magát Szatmárnémeti városnapja. Idén május 7-étől december 31-éig szinte minden héten lesz valamilyen kulturális rendezvény a partiumi megyeközpontban.

Végh Balázs

2010. április 23., 10:172010. április 23., 10:17

Ilyés Gyula polgármester sajtótájékoztató keretében elmondta, a gazdasági válság időszakában sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak az ilyenfajta rendezvények, mint korábban bármikor. „Nem tagadom, azoknak is igazuk van, akik pénzkidobással vádolják az önkormányzatokat, és azt hangoztatják, fölösleges nagy dorbézolásokat szervezni a recesszió idején – véli a szatmári politikus. – Ám városvezetőként be kell látnom azt is, épp a válság miatt sok helybélinek nem adatik meg, hogy hosszabb vakációra menjen, és itthon kell töltenie a szabadságát.

Rájuk gondolva szervezünk itthon olyan programokat, amelyek szabadidejük eltöltésére és kultúra iránti érdeklődésük kielégítésére egyaránt alkalmasak.” A Szatmári Kulturális Napok elnevezésű rendezvénysorozatra idén 1 millió lejt szán a város önkormányzata, amelynek fontos része lesz a május utolsó hétvégéjén megrendezendő városnapok. Idén nemcsak pár napos ünneplésre számíthatnak a szatmáriak, hiszen a városünnepet megelőző héten a hollandiai Zutphen városkával való 40 éves testvérvárosi kapcsolat jegyében szerveznek programokat.

Ebből az alkalomból Szatmárra látogat majd a Holland Királyság bukaresti nagykövete is, a szatmári küldöttség pedig nyár végén fog egy hetet Zutphenben tölteni. Emellett idén sem maradnak el a már hagyományossá vált rendezvények, így többek között lesz Sorompók nélkül nemzetközi színházi fesztivál, Samrock és Samjazz könnyűzenei fesztivál, valamint kézműves vásár és népzenei fesztivál a Kossuth-kertben. Újdonságnak számít, hogy július és augusztus minden szombatján 18 órától a helyi rézfúvósok térzenét játszanak a város közterein. Továbbá a város mai állapotáról és a 40 éve történt, 1970-es árvízről készített dokumentumfotókból is szerveznek kiállítást a város főterén. Ilyés Gyula polgármester szerint azért is jók ezek a rendezvények, mert megmozgatják a város és a közeli települések lakosságát, közösséggé kovácsolják őket.

A szatmári küldöttség idén részt vesz a Nyíregyházán szervezett Nyírségi Ősz című rendezvényen, ahol egy gyümölcsből készült lóval képviselik a várost. Ezt a helyi középiskolások készítik el, a nyári szünetig beérkezett pályamunkákat a sajtó képviselői zsűrizik majd.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok

Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok
2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron